A közösség erejével szépül a Guba park és a Rét utcai grund

A Guba park már jó ideje nyújt lehetőséget egy kis szusszanásra. A városi nyüzsgésben természetközeli élményt tud adni. A környékbeliek szeretik és magukénak érzik ezt a helyet, ezért hajlandók is tenni érte. Most éppen fákat ültetett itt a Szilva Egyesület.

Természetesen szilvát és még diót, meggyet, almát, galagonyát. Pár év múlva a gyerekeknek nem kell messzire menniük, ha finom gyümölcsöt akarnak enni. A fákat úgy adományozták az egyesületnek, amelynek tagjai ásókkal, gereblyékkel, lapátokkal jelentek meg a Guba parkban, hogy megtisztítsák a lehullott levelektől, gallyaktól. Vizet egy ott lakótól kaptak.

Igazi közösségi jótettet hajtottak tehát végre. Rá egy nappal a Rét utcai grundon ültettek fákat. Itt többre volt szükség, mert itt alig ad valami árnyékot ( egészen pontosan semmi ), pedig a terepen sok gyerek, család szokott játszani.

Hasonló cikkünk:  Dürgés és futás: újra Túzokünnepet rendeznek Bösztörpusztán

 

Az elültetett fák a meglévő sportpályát is árnyékolják majd jó pár év múlva. A Szilva Egyesülettől megtudtuk, hogy az önkormányzat partner volt a faültetésben. A főkertész áldását adta az akcióra, csupán az volt a megkötése, hogy locsolják a csemetéket. Ezt vállalták is.