Egynaposak vagyunk

Persze, nem nagy idő. Nem is fogunk ezzel folyamatosan foglalkozni ( mármint elemzés szempontjából igen ), tehát ígérjük: nem lesz kétnaposak vagyunk cikk. De annyira vártuk már az indulást, hogy muszáj leírni, hogy éltük meg.

Várakozásainkat felülmúlta az első napi forgalom. Ez már önmagában sokat üzen, de azért kaptunk leveleket is. Támogató üzeneteket. Köszönjük a feladóknak, igazán jó volt olvasni ezeket. Folyamatosan érkeznek téma ötletek is. Ami tök jó, mert így lehet közösen szerkeszteni az oldalt. Több szem, több fül…

Ide jöhet minden: szerkesztoseg@kecsup.hu

Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik nem örülnek a szabad sajtónak, de ez legyen az ő bajuk. Mi megyünk előre és kérdezni fogunk, a válaszokat vagy a kibúvókat pedig megírjuk. Bízunk benne, hogy előbbiekből lesz a több.

Hasonló cikkünk:  Bocsánatot kért Rajnai Attila valótlanságok állítása miatt Király Józseftől

Szóval kecsUP!