Miniszterelnöki idézetekkel ajándékozzuk meg a szülinapos Fideszt

forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Gratulációnk jeléül egy kis szerény ajándékkal készültünk. Ez semmi más, mint néhány korábbi Orbán Viktor idézet. Kezdjünk neki!

  • „Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél.” (mondta Orbán Viktor 1993-ban)

Ezen felbuzdulva elmentünk a miniszterelnok.hu/archivum oldalra, hogy válogassunk néhányat korábban kimondott gondolataiból, de meglepődtünk. Itt ugyanis minden anyagot letöröltek 2010 előttről. De találtunk erről egy korabeli hírt a 444.hu oldalon. Így írtak erről:

„A Fidesz ma már vállaltan nagyon messze áll attól az egykori rendszerváltó párttól, aminek indult, és Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnökről is sokszor kiderült már, hogy az elveit rendre az aktuális érdekeihez igazítja. Azt viszont eddig nem tette világossá, hogy a második és harmadik miniszterelnöksége előtti mondatai már neki is kínosak. Most úgy tűnik, ez az idő is eljött…”

Ezért a Google-ra kellett támaszkodnunk. Találtunk is sok idézetet. Ezek jönnek most, nem az elhangzásuk sorrendjében.

  • „A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus.”
  • (Debreczeni József: Egyetértésben Orbánnal, Népszabadság, 2006. február 21.)
  • „…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés.”
    (Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.)
  • „Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.”
    (Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)
  • „A populizmus élő klasszikusai szájában a ’liberális’ szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet. […] Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához.” (Népszabadság, 2006. február 21.)
  • „Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)
  • „Sosem rejtettem el valós szándékaimat a választók elől.” (Magyar Hírlap interjú, 2006. szeptember 27.)
  • „Természetesen a kiadásokat csökkenteni kell. Bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás.” (Galamus, 2011. január 15.)
  • „Én sem hazudtam soha az embereknek.” (CNN-interjú, 2006. szeptember 23.)
Hasonló cikkünk:  Újabb kitüntetéssel bővült Orbán Viktor gyűjteménye

A Fidesz a hétvégén volt 31 éves.

forrás: pexels.com