Az érzéstelenítés mesterei, akiket alig ismerünk

0

Altatóorvos. Leginkább így mondjuk az aneszteziológusokat, pedig sokrétűbbek ők ennél. Ez mindjárt kiderül.

Az anesztézia görög szó, azt jelenti: érzés nélkül. Eredete azt bizonyítja, hogy már nagyon régen elvárás, hogy az ember ne érezze a fájdalmat, ha beavatkozást végeznek rajta. Az érzéstelenítésnek több fajtája ismert.

  • Általános érzéstelenítés, narkózis. Ekkor intravénásan vagy maszkon keresztül juttatják a szervezetbe az érzéstelenítőt. A páciens elveszti tudatát és ezzel együtt fájdalomérzetét is. Minden nagyobb műtétnél ez az eljárás. Ez az altatás.
  • Spinális és epidurális érzéstelenítés esetén a gerinccsatornába adják az érzéstelenítőt, ekkor az itt futó idegeket blokkolják. Császármetszésnél pl. ezt alkalmazzák.
  • Perifériás idegblokádnál csak a műtött területet érzéstelenítik. Tipikusan végtagi operációnál lehet erről szó.
Hasonló cikkünk  Szinte mindenki aláírta az új szerződését a kecskeméti kórházban

Ezeket mind az aneszteziológusok végzik, akik tehát nem csupán altatnak. Sőt, amit általában nem tudunk róluk, hogy ők dolgoznak az intenzív osztályon is. Vagyis egyik feladatuk a műtét közbeni és utáni fájdalom csillapítása, az életfunkciók ellenőrzése és megfelelő szinten tartása. Másrészt a kritikus helyzetben lévő betegek ellátása is az ő felelősségük.

A kórházban nyílt napot tartottak, így munkájukat bárki megismerhette. Több helyszínen lehetett ezt megfigyelni, de csak bábukon mutatták meg a fogásokat. A fotókon látható jóga szorosan nem tartozik az ellátáshoz. Az egyik altatóorvos szakvizsgával rendelkezik, és a megfáradt kollégák ellazulásában segít.

Hasonló cikkünk  Az orvosi kamara és a szakszervezet is beengedné a sajtót a kórházakba