Nagy Blanka tovább növelheti a kormánysajtó vesztett pereit

Nagy Blanka (Fotó: Ács Dániel / 444.hu)

Nagy Blankát, a 19 éves kiskunfélegyházi diáklányt akkor ismerhette meg az ország, amikor 2018. decemberében egy kecskeméti tüntetésen igen kemény szavakat használt a kormányra. Így fogalmazott:

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

Majd erre rátett egy lapáttal beszéde végén:

„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

Kétség nem fér hozzá: nem éppen hízelgő mondatok. Mivel élő facebookos közvetítésben mondta el gondolatait, hamar terjedni kezdtek. De már a helyszínen is érezni lehetett: ennek következménye lesz. Hiszen ez volt aznap az a beszéd, amelyre felfigyelt a tömeg, a sajtó és az ország.

Nem kellett sok időnek eltelnie, a kormányzati lakájmédia azonnal támadásba kezdett, és a legnagyobb ágyúit vetette be a fiatal ellen. Megmondóembereik sem fogták vissza magukat:

volt Blanka kretén állat, barom, ócska kis proli és még útszéli ribanc is.

És erre rátett még néhány cikkel az Origó, a Lokál, a Ripost. Ezek azt terjesztették, hogy olyan rossz tanuló, hogy nehéz lesz neki az érettségi, és ráadásul még az iskolát is kerüli. Majd ezek ellen első fokon sajtópert nyert Blanka. Mondván, hogy

amit terjesztettek róla, az hazugság volt.

Ekkor jött egy kis nyugalom, de csak utóbb derült ki, hogy vihar előtti csendről volt szó. Újabb támadásba lendült a propagandasajtó, ezúttal a korábbi perhez beadott ellenőrzőjét szerezték meg, és ebből kiválogattak néhány rossz jegyet és kürtölték tele ezekkel az országot. Az Origó ki is számolta: 10 egyes és 9 kettes van benne. Még hozzátették azt is, hogy csak az ellenzéki „propagandamédiumok” ismételgetik, hogy Blanka nyerte az első pert. Mert amúgy részben nekik adtak igazat. Nos, ilyen környezetben hívtuk fel Blankát és beszélgettünk vele.

KecsUP: Gondoltad volna a bírósági döntés után, hogy megint elkezdik? Vagy azt hitted, vége van?

Nagy Blanka: Egyrészt azt hittem, hogy a per után befejezik a támadást. Másrészt motoszkált bennem, hogy az origósokat nem olyan fából faragták, hogy leállnak.

KecsUP: Szerinted valójában téged támadnak, vagy így üzennek például a tüntető fiataloknak?

Nagy Blanka: Ez nem nekem szól. Csupán példát statuálnak rajtam. Mindenkinek szól ez a támadás, akinek véleménye van. Azt üzenik, hogy aki kimondja a véleményét, az így jár.

KecsUP: Például úgy járhat, hogy egy országos hírműsorban elkezdik sorolni, milyen jegyei vannak.

Nagy Blanka: Szerintem ha ez fontos téma lehet a kormány sajtójában, akkor az mindent elmond erről a világról. Bevallom, azért szoktam azon mosolyogni, amikor a Fidesz a jegyeimen csámcsog. Amikor érett emberek teszik ezt, az azonban nem csupán nevetséges, hanem szánalmas is egyben.

KecsUP: Eltántoríthatnak?

Nagy Blanka: Most egy ideig befagyasztom a közéleti szereplést, mert az érettségire koncentrálok. Egy-egy ilyen beszédre felkészülni azért sok idő. De nem! Nem tántoríthatnak el!

 

Hasonló cikkünk:  Karsai Dániel arra kér mindenkit, ne szavazzon a Fideszre az EP-választáson

Blanka ügyvédje úgy fogalmazott, hogy személyes adattal való visszaélés miatt újabb feljelentést terveznek. Ezzel pedig tovább nőhet a kormánysajtó sajtópereinek száma. Az Átlátszó írta meg korábban, hogy 2018-ban a következőképpen alakult az elvesztett sajtóperek aránya:

kormánysajtó – 109 elvesztett per

független sajtó – 14 elvesztett per

 

Ebből is látszik, hogy nem árt óvatosan kezelni a kormánysajtóban megjelenő információkat. Azonban még a büntetésekkel együtt is megéri – úgy tűnik – a kormánysajtónak. Hiszen általánosságban igaz, hogy amíg a vádaskodásokkal napokig volt tele a sajtó és a közösségi oldalak, addig a helyreigazítás már csak jóval kisebb közönséghez ér el. Főleg, ha azt úgy teszik meg, mint Juhász Péter esetében. Az Origó éjszaka tette ki pár mondatban, hogy valótlanul állította róla pl. azt, hogy megverte korábbi élettársát.

forrás: képkivágás az origo.hu oldalról

 

Miközben a Juhász Pétert befeketítő írások sokkal látogatottabb időkben kerültek ki. Néhány példa.

Összeverte három gyereke édesanyját, egykori élettársát Juhász Péter – 2018.02.10. 07:55

Juhász Péter úgy megverte élettársát, hogy nem tudott felkelni – 2018.02.11. 18:59

Luxusban dőzsöl az élettársát verő Juhász Péter – 2018.02.12. 10:55

Juhász Pétert nem merte feljelenteni az élettársa –      2018.02.14. 10:30

Meghekkelték az asszonyverő Juhász Péter sajtótájékoztatóját –  2018.03.16. 12:19

Már fenyegetőzik a nőverő Juhász Péter – 2018.07.02. 12:15

Úgy alakult, hogy egyiket sem 23:21-kor tették ki.