Szegeden is bevetik a Fidesz mindenesét. Egykor Kecskeméten is aktív volt.

forrás: a 24.hu képernyőmentése Kobza Miklós Facebook profiljáról

Kobza Miklóst sokan ismerhetik Kecskeméten. A politikai paletta minkét oldalán. Az SZDSZ környékén kezdte politikai karrierjét, majd dolgozott Vágó Gáborral is –  írta egykor a vs.hu. Vágó most az LMP EP listáját vezeti. Akkoriban a Vákum nevű kecskeméti ifjúsági szervezetnél is tevékenykedett és a Kesportnál is feltűnt.

De volt ő a Bányai Gábor vezette megyei közgyűlés sajtófőnöke is. Országosan akkor kapták fel a nevét, amikor megírták róla, hogy ő fotózza Orbán Viktort, és a miniszterelnök Facebook oldalát is ő kezeli. Nem mellékesen a Habony Árpád által felügyelt szövegíró csapat tagja is volt.

Egyéb feladatai is adódtak közben. Tanácsokat adott Fazekas Sándor egykori agrárminiszternek és más állami szerveknél is felbukkant.

Igazán ismert országosan akkor lett, amikor kiderült, hogy ő lesz a MTVA sajtófőnöke. Az Átlátszó blog ezt a hírt így tálalta:

„Ez a tahó lesz az MTVA sajtófőnöke”

Történt ugyanis, hogy még MTVA-s kinevezése előtt helyreigazítási pert nyertek Kobza ellen, de – mint írták – nem fogadta túl sportszerűen ezt. A megállapított összeg átutalásakor azt írta a közlemény rovatba, hogy

„Vegyetek rajta Rivotrilt, meg Xanaxot, jó sokat.”

Szóval Kobza Miklós lett az MTVA sajtófőnöke. Közben felügyelte a hirado.hu oldalt és egyéb online felületeket. A 24.hu szerint azonban komoly bírálatokat kapott.

„Kobzát egyébként 2016 szeptemberében komoly bírálat érte az MTVA-s szakszervezetek és üzemi tanács részéről, alkalmatlannak nevezték. Főnökei azonban nem osztották ezt a véleményt, ezért továbbra is a helyén maradhatott, sőt, nem sokkal ezután kapta a tartalomigazgatói kinevezését.”

Hasonló cikkünk:  Kecskemétig érnek a Széchenyi Bank-per szálai

Munkásságáról a 168 Óra így számolt be:

„Irányítása alatt a Híradó az Orbán-kormány szócsöveként funkcionált, többször jelentek meg rajta manipulált hírek, amiért többször magyarázkodni kényszerült, hiszen a felület közpénzből működik.”

Mintegy két évig dolgozott itt, amikor is egy Facebook posztban elég fura módon tudatta egy indexes újságíróval, hogy már nem az MTVA a munkahelye. A comment.blog.hu lementette a posztot.

forrás: comment.blog.hu

 

Minap röppent fel a hír, hogy Kobza Szegeden folytatja. Az egyetemen kapott munkát. Az intézmény részéről azt közölték, hogy a toborzási folyamatokban vesz részt, szervezi az egyetem sajtómegjelenéseit. Ezért havi bruttó 700.000 forintot kap – hozta nyilvánosságra azt a levelet a szeged.hu, amelyet a közérdekű adatigénylésükre kaptak válaszként. A portál szerint azonban ennél sokkal többről van szó.

Az egyetem fizeti Habony szegedi emberét

Ez a cikk címe, amelyben azt sugallják, hogy pártpolitikai célokért küldhették Szegedre, de a munkát az egyetem fizeti meg részére. Ezt később ki is fejti a lap, amikor ezt állítják Kobza Szegedre érkezéséről:

„Azon az egyetemen, ahol Pál József professzor, szegedi Fidesz-alelnök szerint az oktatók inkább ne politizáljanak,, kivéve a gyevi bírót, sikerül alkalmazni majdnem egy teljes tanéven át plusz a nyári szünetben egy olyan embert, akit azért hozott az Orbán-rezsim Szegedre, hogy valahogyan sikerüljön elérnie azt, amit helyben Fidesz és KDNP ciklusok óta nem tud megcsinálni: legyőzze Botka Lászlót az önkormányzati választáson.”

A szeged.hu arról is ír, hogy már egy ideje H. Kovács László álnéven puhítja Kobza a szegedieket a Szeged Ma oldalon.