fbpx
3.4 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

A magyarok kétharmadának nincs elég pénze váratlan kiadásra

- Advertisement -

A magyar társadalom mintegy kétharmada úgy érzi, hogy nincs anyagilag felkészülve arra, ha kisebb váratlan kiadást kell finanszíroznia – derül ki a Policy Agenda elemzéséből.

A Policy Agenda által készített kutatás szerint a háztartások szintjén a kisebb váratlan kiadások fedezetére nagyságrendileg 476 ezer forintra lenne szükség. Azaz ekkora összegnek kellene rendelkezésre állni ahhoz, hogy ne rendítse meg egy ilyen eset a háztartás költségvetését, azaz a család ne kényszerüljön arra, hogy külső forráshoz kelljen nyúlni.

A mintegy 300 ezer forint átlagos tartalék szintjére 2018-ban a válaszadók 34 százaléka mondta azt, hogy van ekkora mobilizálható megtakarítása. A 2019-ben mért átlagos megtakarítási értékhez is szinte pontosan ugyanilyen arányban (35 százalék) tartoztak azok, akik biztonságban érezték magukat.

Ez az arány idén a fővárosban élőknél 33 százalék, a községekben pedig 35 százalék volt. Az egy-két fős háztartások esetében 32 százaléka, míg az öt és annál nagyobbaknak 34 százaléka mondta, hogy van akkor tartaléka, amelyet elvárt megtakarításként jónak tartana.

Az, hogy mekkora tartalék lenne kívánatos, háztartásonként eltérő. Ennek meghatározásához szükség van arra, hogy az érintettek mit gondolnak elegendő tartaléknak, és ehhez a saját maguk által meghatározott szinthez képest hova sorolják magukat.

Ez a mostani 476 ezer forint jelentősen magasabb, mint a tavalyi évben mért 297 ezer forint összeg. A jelentős növekedés mögötti ok nem teljesen egyértelmű. Feltehetőleg szerepet játszik ebben olyan tényező, mint a szubjektív inflációs érzés, vagy akár a – kisebb váratlan meghibásodásokhoz, javításokhoz kapcsolódó – szakemberhiány miatti jelentős drágulás a szolgáltató szektorban.

Hasonló cikkünk:  Közép-Európa kezdi utolérni a Nyugatot boldogságban

További ok lehet, hogy jelentősebben emelkedett az átlagérték az alacsonyabb elvárt összeget megjelölők körében. Ha az elvárt tartalék alapján ötödökre osztjuk a társadalmat, akkor a 2018-as adatok szerint az első ötöd átlaga még 71 ezer forint volt, és ez 2019-ben már 150 ezer forintra növekedett. Ezzel szemben a felső ötödben csak 46 százalékos volt az emelkedés (892 ezer forintról 1,3 millió forintra).

A kívánatos megtakarítási szintre hatással van az is, hogy mennyien élnek az adott háztartásban. Az egy-két fősek esetén ez az összeg most 375 ezer forint (2018-ban 257 ezer forint volt), míg a három-négy fős családoknál meglepően magas, már 500 ezer forint (2018-ban 359 ezer forint volt). Érdekes módon az ötfős és annál nagyobb háztartásoknál csökken ez az összeg és körükben 432 ezer forintot (2018-ban 284 ezer forintot) jelöltek meg a váratlan kiadásokhoz.

Településtípusok esetén is jelentős különbségek vannak. Míg a budapesti háztartások 580 ezer forintos kívánatos szintet jelöltek meg, addig a községekben ez lecsökken 471 ezer forintra. A 23 százalékos különbség (2018-ban is ekkora volt) önmagában nem magyarázható az árakkal, sokkal inkább egy anyagi-jóléti pozícióval van összefüggésben.

A kutatás 1000 fő megkérdezésével (telefonos), reprezentatív adatfelvétellel (kor, nem, területi elhelyezkedés) készült. Az adatfelvétel időpontja: 2019. április 15-30.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...