fbpx
1.6 C
Kecskemét
2023. december 8., péntek

FRISS HÍREK

Japán nagyköveti látogatás Kecskeméten

- Advertisement -

Kecskemét és a japán partnerváros, Aomori hivatalos kapcsolatfelvételét (1994) követően nem sokkal megkezdődött a települések oktatási intézményei közötti csereprogramok megvalósítása. Ezek közül legynagyobb hagyománya a két település alkotó diákjai válogatott munkáinak eljuttatása egymáshoz, és azok bemutatása a nagyközönség előtt. Aomoriból, a kékeszöld hegyek, az óceáni kikötő, és a Japán-szerte kedvelt alma városából egy általános, és egy középiskola diákjainak díjazott versenyművei érkeznek minden év tavaszán.

Ennek szellemében nyílik meg majd ünnepi műsorral egybekötve az „Aomori tehetségei” című kiállítás 2019. majus 15-én, szerdán 10.30-kor a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolában. A tárlatot őexcellenciája Sato Kuni asszony, Japán budapesti nagykövete nyitja meg. Köszöntőt a házigazdák részéről dr. Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, és dr. Kriston Vízi József, a két település kapcsolatainak civil ápolására 25 évvel ezelőtt szerveződött egyesület, a Kecskemét-Aomori Baráti Kör (KABK) egyik alapítója és jelenlegi elnöke mondanak.

Hasonló cikkünk:  A részvétel teszi a demokráciát működővé - vitaest a fenntarthatóság közéleti dimenziójáról

A megnyitó és az intézményi ismerkedés után a vendégek 11:30-kor az árpádvárosi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtt lévő Aomori-parkban tesznek látogatást. Itt Király József, a KABK tiszteketbeli elnöke, a japán cseresznyefákkal teli park megálmodója, és az ezt gondozó Szent László Lions Club tagjai köszöntik a delegációt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Tornyokban állnak Mercedes-akkumulátoros ládák egy kecskeméti telephelyen

Szemfüles és egyben aggódó olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy egy kecskeméti telephelyen rengeteg fa ládát tárolnak, és a feliratból -...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...