Kecskeméten is gondot okozhat a víz ólomtartalma

0
pixabay.com

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) eddig 2700 csapvízmintát vizsgált meg a Nyitott laboratórium nevű programban, és ezek egyötödénél állapítottak meg határérték feletti ólomtartalmat – számolt be a hatóság a Világgazdaságnak. A vizsgálatok szerint főként a régi épületekből származó mintákban mutattak ki magas koncentrációt, de ezek kétharmadánál határérték alá csökkenthető a víz ólomtartalma rövid folyatással.

Az ólommérgezés egyebek mellett idegrendszeri megbetegedéseket okozhat, a várandósok és a három év alatti gyerekek számára fokozottan veszélyes az ólomtartalmú víz fogyasztása. „A csapvízben lévő ólom fő forrását a vízhálózatban lévő ólomcsövek adják, ugyanakkor az ólomcsövek részleges cseréje sok esetben ront a helyzeten” – hívta fel a figyelmet az NNK.

A mérések eredményeit országos térképen is elhelyezték, így az érintett nagyobb városok lakói végig tudják böngészni, hogy a településen belül hol, mekkora az ólomveszély. A térképről kiderül például, hogy Kecskemét egyes részein magas a kockázat (pirossal jelölve a térképen).

Bács-Kiskun megye, és Kecskemét itt ellenőrizhető:

Magyarországon a vízszolgáltatók csak a vízóráig felelnek az ivóvíz minőségéért, vagyis az esetek többségében a magas ólomtartalomért felelős házon belüli vezetékek cseréje már a tulajdonosok feladata lenne. A jó minőségű csapvíz eléréséhez az NNK a megfelelő tanúsítványokkal rendelkező otthoni víztisztító berendezés alkalmazását ajánlja.

Az NNK programjában 2020. március 31-ig lehet ingyenesen bevizsgáltatni a házi csapvízmintákat – ezt főleg az 1945 előtt épült házak lakóitól várják, azok esetében ugyanis szinte biztos, hogy ólomvezetékek találhatók a házi vízhálózatban.

Az Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése projekt teljes költségvetése 11,43 milliárd forint, ezen belül az ivóvíz ólomvizsgálatára 500 millió forint áll rendelkezésre – írta a lap.

via qubit.hu

Vannak ügyek, amelyek csak akkor lesznek köztudottak, ha mi megírjuk ezeket.
Kérjük, támogassa munkánkat! A szabad sajtót.


1000 Ft5000 Ft10000 Ft


500 Ft1000 Ft3000 Ft