fbpx
-1.5 C
Kecskemét
2022. január 19., szerda

FRISS HÍREK

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a kecskeméti sportszakember

A Magyar Sport Napja alkalmából díjakat, elismerő okleveleket adott át Prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter és dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár. A Vigadóban megrendezett ünnepségen a MASPORT több tagjának, tisztségviselőjének is elismerték a sportért végzett munkáját. 

Eszterházy Miksa-díjat kapott Salga Péter. A Magyar Szabadidősport Szövetség alapító tagja, 1989-től ügyvezető igazgatója, majd 2003-tól főtitkára. Egyidejűleg dolgozott a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Kuratóriumának alelnökeként, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség főtitkáraként, a Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiumában, illetve a Magyar Olimpiai Bizottságban tagként. A hazai sportélet, azon belül főleg a szabadidősport elismert szakértője.

Miniszteri elismerő oklevelet kaptak:

Ács Lajos, az Építők Atlétikai Club Szabadidősport Szakosztályának vezetője, a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetségének főtitkára. Kaposvár sportéletének évtizedek óta meghatározó alakja, korábban elsősorban atlétikában, napjainkra szabadidősportban és a fogyatékosok sportjában is kiemelkedő tevékenységet végez.

Csáki Éva, a MASPORT gazdasági vezetője. Pénzügyi, kereskedelmi szakember, aki ezen túl komoly érdeklődést mutat a sport, a sportolás iránt. Sportpályázatok kezelőjeként rengeteg kedvezményezettnek, támogatottnak segít a szakszerű forrásfelhasználásban, így közvetve hozzájárult a szabadidősport szervezéséhez és népszerűsítéséhez. Gazdasági vezetőként a Magyar Szabadidősport Szövetség gazdálkodását is sikeresen optimalizálta.

Honti Pál Árpád, a MASPORT Felügyelő Bizottság elnöke műszaki tudományokban jártas vállalatvezetőként lett kezdetben a sport, azon belül elsősorban a szabadidősport támogatója, majd aktív szerepet vállalt sportvezetőként is Békés megyében. Napjainkban a szövetség felügyelő bizottságának igen aktív vezetője. Tudásával, tapasztalataival és tanácsaival választott tisztségén túl is nagy megbecsülést szerzett országszerte.

Hasonló cikkünk:  Brüsszelezik Szeberényi, miközben brüsszeli pénzek farvizén is kampányol
Hasonló cikkünk:  Gyémántpor hullás volt Kecskeméten - videó

Horváth István 1977 óta dolgozik Székesfehérváron sportvezetőként különböző tisztségekben. 1996-tól a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke. Elnöksége alatt váltak népszerűvé Székesfehérváron a női és nyugdíjas sport napok, mozgásfesztiválok és a városi, megyei asztalitenisz, teke, tollaslabda szabadidős rendezvények. Maga is aktív, nordic walking oktatóként szeretteti meg a rendszeres sportolást az emberekkel.

Huszár Annamária, a MASPORT korábbi gazdasági alelnöke magasan kvalifikált pénzügyi szakértő, számvitelben jártas könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő. Mint ilyen, évtizedek óta nyújt önkéntes és főleg ingyenes segítséget a szabadidősport területén szerte az országban működő egyesületeknek, szövetségeknek. Számos civil szervezetet lehet fölsorolni, ezek közül kiemelkedik a Wesselényi Közalapítvány, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, illetve több éven keresztül a Magyar Szabadidősport Szövetség is, amelyben gazdasági alelnök volt.

Szénási Tibor korábban Kecskeméten volt közismert sportolóként, majd sportvezetőként is. Számos tekintetben hagy, hagyott nyomot a sportéletben. Eleinte hivatásos sportvezető volt, napjainkra vállalkozásaival segíti számos sportrendezvény színvonalas megvalósítását. A Magyar Szabadidősport Szövetség Felügyelő Bizottság tagja. (A képen a bal szélen)

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...