fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Pénzbüntetést kapott a köztévé

- Advertisement -

A Nemzeti Választási Bizottság keddi határozata szerint a köztévé csatornáit működtető Duna Médiaszolgáltató Zrt. megsértette a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényt, amikor múlt szombaton, a Fradi-Újpest bajnoki meccs félidejében leadott egyperces villámhíradójában jogosulatlanul tette közzé a Fidesz politikai reklámját.

Kapcsolódó anyagunk a témában:

Szintet lépett a propaganda: Fidesz reklám a köztévé híradójában

A Nemzeti Választási Bizottság a jogsértőt kötelezi, hogy határozatot annak közlésétől számított három napon belül a „Hírek egy percben” műsor során tegye közzé. Valamint 745 ezer forintos bírságot is fizetnie kell.

A fideszes kampányfilm leadása miatt a DK-s Czeglédy Csaba, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és egy magánszemély nyújtott be kifogást, amiben jelezték, hogy a Fidesz által készített reklámfilmet a köztévé műsorvezetője is a Fidesz kampányfilmjének nevezte, ami a választópolgárokat arra igyekszik mozgósítani, hogy a májusi EP-választáson szavazzanak a Fideszre.

Hasonló cikkünk:  Ligeti Miklós szerint erős lelkületű ügyész kellene, hogy vizsgálat induljon, valóban belenyúltak-e a Schadl-Völner iratokba

A kifogásokkal szemben a köztévé azzal védekezett, hogy „a kifogásolt műsorszám nem a Fidesz kampányvideóját közvetítette, hanem azt képi illusztrációként felhasználva a kampányfilm képi anyagát felhasználva adott tájékoztatást hang nélkül, a kampányfilmet csak részben felhasználva. Ennek igazolásául előadta, hogy amíg a Fidesz kampányvideója 37 másodperc időtartamú addig a kifogásban foglalt hírműsorban szereplő tájékoztatás ténylegesen 22 másodperc hosszúságú. A kampányfilm egy részének hírműsorban történő felhasználását a szerkesztői szabadsággal indokolta.” És egyébként szerintük a híranyag nem minősül politikai hirdetésnek.

A közszolgálati média 92,6 milliárd adózói forintból gazdálkodhat 2019-ben.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...