Társasház épül a Vacsi-közben – mérgesek a környéken élők

0
forrás: maps.google.com

A Vacsi-közi Reál üzlet napjai meg vannak számlálva. A helyén egy emeletes társasházat terveznek megépíteni. Erről értesítették a környező házak lakóit egy levélben, amelyet a beruházó és a tervező írtak. Ebből kiderül, hogy a 3065 nm-es telken pincegarázsok, földszinti üzletek, és emeleti lakások lesznek. A mostani élelmiszerüzlet helyett lesz egy másik bolt az üzletsoron.

A levélben még az is áll, hogy mivel közterület határolja a telket, tehát közvetlen szomszédok nincsenek, így lakóktól nem kell hozzájárulás. Ettől függetlenül szeretnék beavatni a lakosságot az elképzelésekbe.

Lakossági fórum lesz a Hírös Agóra 102-es termében június 3-án 17 órakor.

Forrongó hangulatra lehet számítani, mert a városrész egyik nyilvános Facebook csoportjában igen haragosan fogadták az elképzeléseket. Az ellenzők pártján áll Falusi Norbert LMP-s önkormányzati képviselő is, aki a KecsUP-nak elmondta, hogy egy családi házas övezetbe egyáltalán nem illik egy társasház, amely így a látképet is elrontja, nem beszélve arról, hogy ismét csökkenni fog a zöldfelület. Szerinte nem is mindenki kapott tájékoztató levelet, talán azért, hogy nehogy sokan legyenek a lakossági fórumon.

Megkerestük a beruházót, hogy számítottak-e a lakossági tiltakozásra. Konfár Zoltán elmondta, hogy kissé félnek is a lakossági fórumtól, de igyekeznek lehűteni a hangulatot. Abban bízik, hogy a bemutatott tervek meggyőzik majd a környéken élőket, hogy illik majd oda ez a társasház, amelyet megpróbálnak minél zöldebbre megépíteni. Teraszokkal és kertekkel dobják majd fel. A földszinti üzletek lesznek csak teljes alapterület nagyságúak. Az első és a második szint már kisebb lesz, a harmadik szint pedig még ezeknél is kisebb. Itt penthouse lakásokat alakítanak ki. A beruházótól megtudtuk, hogy a játszóteret és a kutyafuttatót nem érinti a beruházás.

Azt elismerte Konfár Zoltán, hogy – mint minden építkezés – zajjal jár majd a kivitelezés, de szerinte attól nem kell félni, hogy a mélygarázsok miatt a környező pincéknek bajuk esik, vagy, hogy megsüllyednek a környező házak. Leszögezte azt is, hogy minden szabályt betartanak, egyetlen centiméterrel sem lesz nagyobb semelyik irányban sem a társasház, mint amennyit a szabályok megengednek. A telek egyébként már régen a beruházó tulajdonában van.

Vannak ügyek, amelyek csak akkor lesznek köztudottak, ha mi megírjuk ezeket.
Kérjük, támogassa munkánkat! A szabad sajtót.


1000 Ft5000 Ft10000 Ft


500 Ft1000 Ft3000 Ft