fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

A fideszes többség megszavazta az MTA-törvényt a bizottságban

- Advertisement -

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítását célzó törvényjavaslat semmi másra, csak az MTA vagyonának kisajátítására, a tudomány szabadságának korlátozására irányul

– hangzott el a Népszava tudósítása szerint az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) részéről az Országgyűlés Kulturális Bizottságának hétfői ülésén, ahol arról a módosító javaslatról vitáztak a képviselők, amivel a kormány kiszervezné a teljes akadémiai kutatóhálózatot az MTA alól egy, a jelenleginél erősebb kormányfelügyeletet biztosító irányítás alá.

Az ADF nevében Lőrincz Viktor mutatott rá a Palkovics László miniszter jegyezte törvény tárgyi tévedéseire, például arra a fals indoklásra, hogy az MTA kutatóhálózat 80 éve változatlan, hiszen legutóbb 2012-ben szabták át.

Az ellenzék részéről Hiller István MSZP-s és Mellár Tamás független képviselő nyújtott be módosító javaslatokat egyebek mellett annak érdekében, hogy legalább a kutatóhálózat jövőbeni irányítótestületében a kormány embereinél nagyobb arányban jelenhessenek meg a tudomány képviselői, ám a kormánypárti többség gondolkodás nélkül leszavazta őket.

Hasonló cikkünk:  Még a lengyelhez képest is nehezebb a magyar független vidéki újságírás helyzete

Így hamarosan a parlament is szavazhat az MTA-törvényről, amiről Orbán Viktor úgy nyilatkozott hétfőn, hogy „kiváló törvényjavaslat“.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...