Az orvosi ellátás költségeinek 30 százalékát kell saját zsebből fizetni

0
forrás: pixabay.com

Az öregség és a betegség több mint dupla csapás különösen egy olyan egészségügyben, amely nem készül fel az idősek arányának növekedésére.

Az „előrelátó” forrásteremtést hiányolja az egészségpolitikából Bodrogi József közgazdász, aki szerint radikálisan csökken azon fiatalok és középkorúak aránya, akiknek a befizetéseiből fedezni lehetne a sokasodó idősebbek kezelési költségeit.

A hazai egészségügyi költségekből már most a 65 év felettiekre fordítják a természetbeni ellátások több mint negyven százalékát. Ez az összeg 2018-ban 694 milliárd forint, melyből csak az általuk kiváltott orvosságok támogatásokra kifizetett összeg mintegy 163 milliárd forint volt. S ezek a költségek 2050-ig akár meg is sokszorozódhatnak.

A szakember szerint az ezredfordulón történt meg a trendváltás, ezután már szinte az európai országok egyikében sem született annyi gyerek, mint amennyi a népesség hosszú távú reprodukciójához szükséges lenne.

E tekintetben Magyarország sem marad el. Míg 2001-ben a 14 év alattiak aránya még nagyobb volt másfél százalékkal, mint a 65 évesnél idősebbeké, 2016-ra ez a különbség már több mint öt százalék lett a korosabb lakosság javára. Mindez pedig egyértelműen növekvő terhet ró a jóléti rendszerekre, benne az egészségügyre is. Az egyre növekvő élethossz alatt mind több a betegség.

A demográfiailag idős Görögországban az állam hétszer annyit költ minden egyes korosabb görögre, mint fiatalra. De a görögökhöz hasonló korszerkezetű Svédországban ez az arány 3,4 míg Magyarországon 4,8. A nyugat-európai rendszerekben az Alzheimer-kór felemészti a fekvő-betegellátás kiadásainak nyolcadát. Miközben az állami forrásteremtési lehetőségek már közel sem ennyire dinamikusak.

A kiadások rohamos növekedése részben az élettartam meghosszabbodásával, részben a technika-technológia rohamos fejlődésével magyarázható. Bodrogi József szerint most még senki nem tudja megmondani, hogy nyolc-tíz év múlva milyen keretei lesznek az ellátásnak, és az mibe kerül. Hozzátette: a szakma elég régóta hajtogatja, hogy a gyorsuló változásokat követni képes dinamizmusra lenne szükség az egészségügyi forrásteremtésben.

Ezt erősítette az Interdiszciplináris Magyar Egészségügy (IME) szakfolyóirat minapi konferenciáján Evetovits Tamás, a WHO barcelonai irodájának vezetője is, aki az Egészségügyi Világszervezet egy 28 országra kiterjedő, öt évig tartó kutatás eredményeit ismertette. A vizsgálat arról szólt, hogy az egészségügyi szolgáltatások költségeivel szemben ki, milyen védelemmel rendelkezik. Egyértelműen kiderült, hogy a Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia által alkotott visegrádi négyek (V4) és Szlovénia összehasonlításában a betegségterhek nálunk a legnagyobbak, az orvosi ellátás költségeinek mintegy 30 százalékát önerőből kell állniuk a betegeknek. A WHO ajánlása szerint az önköltség a teljes kiadás legfeljebb 15 százalék lehetne, ugyanis ez az arány, ami még nem szegényít el súlyosan. Ha viszont ennél magasabb, akkor arányosan nő a kockázata annak, hogy valaki nem időben jut hozzá a számára szükséges kezeléshez.

A kutatásból kiderült: nálunk a legszegényebbek hat és fél százaléka nem fordul orvoshoz, illetve nem akkor váltja ki a gyógyszerét, amikor arra épp szüksége lenne. (Ez Szlovéniában mindössze a betegek 0,3, Csehországban 0,5, Szlovákiában 1,5 százaléka.) A magyar kirekesztődők az okok közt említették a magas költségeket, valamint a távolságot és a várakozási időt. A hazai szegények nagy többsége elsősorban a gyógyszereit váltja ki, az egészségügyre fordított kiadásaik 90 százalékát ez teszi ki. Például a gyógyászati segédeszköz kiváltásáról, a szakorvosi kezelésről, valamint a fogorvosról már inkább lemondanak, különösen, ha annak eléréséhez önrészt kell vállalniuk.

Az időskori megbetegedések azt is jelentik, hogy sokan akkor szorulnak leginkább az orvosi ellátásra, amikor a fizetőképességük már erősen csökkent. Ezért, akiknek nincs elég tartalékuk kénytelenek akár több hetet vagy hónapot várni addig, mire a hazai rendszerben a diagnózishoz szükséges szakorvosi vizsgálatokig eljutnak. Ez az idő pedig egy súlyosabb betegségnél hatványozottan csökkenti az eredményes és költséghatékony kezelés esélyét.

Evetovits Tamás úgy vélte: azok az egészségügyi rendszerek nyújtanak kellő védelmet a betegség költségeivel szemben, amelyben az erős közfinanszírozás mellett alkalmazzák korszerű támogatáspolitikát. Példaként említette, hogy Észtországban az idén olyan rendszert vezettek be, amelyben a betegek 100 euró feletti költés után csak a gyógyszerek árának tíz százalékát fizetik. Ez egy átlátható rendszer, szemben a hazaival, ahol a százalékos támogatási rendszer gyakorlatilag követhetetlen a lakosság számára. Ezért, bár annak idején 300 forintos vizitdíjjal lehetett kormányt buktatni, azt senki nem vette észre, hogy csak abban az évben több mint ezer forinttal nőtt a betegek gyógyszerköltsége.

Szerinte a betegségterhek mérséklésére célzott és hatékony eszköz lehet az alacsony, fix összegű hozzájárulás, a szegényeknek juttatott ingyen gyógyszer, illetve egy olyan éves limit, amely felett már szintén nem fizetnek a betegek. A szakember szerint érdemes lenne átgondolni, hogy a magyar támogatáspolitika mennyire betegközpontú, vagy inkább a költségvetést érdekeit tartja szem előtt.

Népszava