Csak összejött a szúnyogirtás

0

A sokak által várt szúnyogirtás kedden végre megtörtént. Két gép szántotta fel Kecskemét egét a naplemente környékén. Korábbi szavazásunkon tehát olvasóink rosszul tippeltek. Akkor 80:20 százalék arányban arra voksoltak, hogy nem lesz ezen a napon sem irtás. Tehát szerintük vagy a cikk szerinti másik időpontban, vagyis szerdán lesz akció, vagy pesszimisták voltak alapjában a művelettel kapcsolatban. Erre volt is okuk, hiszen korábban több alkalommal sem tudtak felszállni a repülők. Hol a meleg, hol a szél, hol az eső miatt. Tegnap is 30 Celsius fok felett volt.

Egyik olvasónk, aki imád spotterkedni ( repülőgépeket fotózni ), a KecsUP-ot követve tudta meg, mikor lesz a szúnyogirtás, ezért fel tudott készülni az eseményre. Le is kapta az egyik repülőt, a fotót pedig elküldte nekünk, amit köszönünk szépen.

olvasónk fotója

Mi is lőttünk pár fotót, íme!