fbpx
3 C
Kecskemét
2023. december 2., szombat

FRISS HÍREK

Semjén Zsolt szerint túl sok jogdíjat kapnak a színészek

- Advertisement -

A médiaszabályozást átíró törvényjavaslat szerint kiveszik a szerzői jogi törvényből azt a félmondatot, hogy az előadás ismételt sugárzásáért is jár jogdíj. Ezzel egy több évtizedes rendszert alakíthatnak át – írja a hvg.hu.

1986 óta az a szabály.hogy ha egy színész valamelyik magyar tévé saját gyártású műsorában vagy rádiófelvételen szerepel, akkor jogdíjat kap minden egyes alkalom után, amikor ismétlik a műsort. Később ezt kiterjesztették a szinkronszínészekre is.

Az Előadőművészi Jogvédő Iroda, amely beszedi a jogdíjakat a tévéktől és kifizeti, úgy számol: 2018-ban 330 millió forint jogdíjat fizettek ki, összesen 4910 film, illetve sorozat szereplőinek. A törvényjavaslatot benyújtó Semjén Zsolt szerint túlzó a díjmérték.

Tavaly 9200 művész kapott jogdíjat, tehát az átlag nagyjából 36 ezer forint, bár van olyan színész is, aki 2,7 millió forintot kapott egyetlen év alatt.

Hasonló cikkünk:  IDEA jelentés: az EU-ban Magyarországon a leggyengébbek a demokratikus értékek

A terv ellen tiltakozó művészek úgy számolnak: nagyjából 150 millió forinttal rövidítenék meg őket, ha a jövőben készülő műsorok ismétléseiért nem kapnának jogdíjat – írja a lap.

A nevezett törvény módosításával érné el Semjén Zsolt azt is, hogy nagy nézettségű tévékben több legyen a bulvár, kevesebb a híradó és a műsorfolyamba illesztve is vetíthessenek  pornófilmeket az erre fogékony publikumnak.


- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Több osztályvezetői főorvos állás megüresedett ősszel a kecskeméti kórházban

Novemberben egy héten belül két osztályvezetői főorvos állást hirdetett meg a kecskeméti megyei kórház, a központi radiológiai és az...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...