fbpx
15.3 C
Kecskemét
2021. október 27., szerda

FRISS HÍREK

Csodálatos! Exkluzív interjút adott a polgármester az önkormányzati sajtónak

Exkluzív interjúnak azt szokás mondani, amely különleges, nehezen összehozható, ha nem is egyszeri, de nagyon ritka. Rendszerint olyan alany adja, aki az adott sajtóban nem nyilatkozik rendszeresen. Szóval semmiképpen nem nevezhető exkluzívnak egy nyilatkozat, amely gyakran megesik.

A hiros.hu mégis exkluzív interjúnak tálalta a polgármester egyik legutóbbi interjúját. Azt, amelyben arról beszél, hogy átalakított csapattal indul neki a választásnak a Fidesz-KDNP. Már csak azért sem lehet kizárólagos a tartalom, mert ugyan nem interjúban, de közleményben a KecsUP is lehozta ezt a hírt. Szemereyné Pataki Klaudia hetente több alkalommal nyilatkozik az önkormányzati sajtónak, szinte napi szereplője a zsebmédia híreinek. Semmiképpen nem tekinthető tehát szereplése különlegesnek. Arról van szó ebben az esetben, hogy a “saját” sajtójának nyilatkozott. Bár hozzátesszük, nem így kellene lennie. A Kecskeméti Televízió és az égisze alatt működő hiros.hu és a Kecskeméti Lapok legutóbb 180 milliós önkormányzati támogatást kapott a honlapjukon közzétett mérleg szerint. Ez minden kecskeméti adófizető pénze. Politikai oldaltól függetlenül. Mégis úgy tűnik, mintha nem lenne kiegyensúlyozott a tájékoztatás. Vagyis mégis talán sajátjukként kezelik az említett sajtókat. El tudjuk képzelni, mennyire bonyolult volt összehozni az interjút. Kb. annyira, mint egy cégvezetőnek nyilatkoznia a cég belső terjesztésű újságjának.

Hasonló cikkünk:  Mennyibe kerül egy kecskeméti ház 2021 második felében?
Hasonló cikkünk:  Az egész országban gyűjti az aláírásokat a Fidesz Gyurcsány és Karácsony ellen

A témával összefügg a hiros.hu júniusi cikke Szemereyné Pataki Klaudiával kapcsolatban. Kiemelünk ebből egy részt.

Ezzel biztossá vált, hogy ő lett a Fidesz helyi szervezetének polgármesterjelöltje. Július elején hoz döntést ezzel kapcsolatban az országos választmány. 

Ha már tehát júniusban biztos volt, hogy ő indul, akkor júliusban miért hoznának erről újabb döntést? Vagy mégis inkább csak a júliusi döntés teszi/tette ezt biztossá? De akkor előtte miért írták meg a tutit? Nem tudhatjuk, mi járt a cikkíró fejében, csak szomorúan figyeljük a jobb sorsra érdemes, és szebb múltú városi sajtó vergődését.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...