fbpx
9.4 C
Kecskemét
2021. október 19., kedd

FRISS HÍREK

Kecskeméten kezdte meg nyári felkészülését a férfi kosárlabda-válogatott

Nyári összetartásra hívta a férfi kosárlabda válogatottat Stojan Ivkovic szövetségi kapitány. A kecskeméti edzőtábor egyrészt a nemzeti csapat előtt álló Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülést is segíti, másrészt két felkészülési torna is szerepel a programban.

– Megtisztelő, hogy Görögországba és Németországba a világbajnokságra készülő házigazdák bennünket is meghívtak – mondta Stojan Ivkovic. – Ez is azt mutatja, hogy a válogatottunk presztízse az elmúlt években jelentősen emelkedett.

Vojvoda Dávidékra két felkészülési torna vár, erős ellenfelekkel szemben készülhetnek a mieink.

Tornák:

Kréta (augusztus 8-10.), résztvevők: Magyarország, Görögország, Irán
Hamburg (augusztus 16-18.), résztvevők: Magyarország, Németország, Lengyelország, Csehország

– Azért volt nagyon fontos az elmúlt évek szisztematikusan felépített munkája, mert az elért eredményeinknek köszönhetően nekünk nem kell előselejtezőt vívnunk az Európa-bajnoki selejtezőkre. Jó helyről sorsoltak bennünket, ami kedvezőbb lehetőséget teremt a selejtezők során.

Ahogyan az már megszokott, a kapitány és szakmai stábja minden összetartásra behív fiatal, tehetséges játékosokat, akik a jövőben a felnőtt válogatott tagjaivá válhatnak. Így idén az U18-as válogatott három kiválósága, Pallai Tamás, illetve Valerio-Bodon Vincent érkezhet a korosztályos Európa-bajnokság után Kecskemétre. Az ugyancsak 18 esztendős Lukács Norbert szereplése bokasérülése miatt bizonytalan.

Hasonló cikkünk:  Mennyibe kerül egy kecskeméti ház 2021 második felében?
Hasonló cikkünk:  Tűzijáték helyett lézershow Kecskeméten, 2019-ben erről politikai vita is volt

A július 22-én megtartott sorsoláson Magyarország Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, ahonnan az első három csapat kvalifikálja magát a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában megrendezendő kontinensviadalra.

A férfi válogatott kerete:

PONGÓ Marcell, KELLER Ákos, JUHOS Levente, BENKE Szilárd, RUJÁK András, TAKÁCS Milán, GOLOMÁN György, FERENCZ Csaba, VOJVODA Dávid, HANGA Ádám, ALLEN Rosco, HORTI Bálint, LUKÁCS Norbert, PERL Zoltán, FILIPOVITY Marko, EILINGSFELD János, VÁRADI Benedek, GOVENS Darrin, PALLAI Tamás, VALERIO-BODON Vincent.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...