fbpx
-3.5 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

Magyarországon 134 ezer forintot keres egy kétdiplomás bölcsődei nevelő

- Advertisement -

Előfordul, hogy a két diploma és a két év tapasztalat a bölcsődei nevelők esetében mindössze havi 134 ezer forintos keresetre elég – derül ki az RTL Klub Híradója riportjából.

Több szakember a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete felhívására nyilvánosságra hozta, hogy mennyi fizetést kap. Ekkor derült ki, hogy van bölcsődei nevelő, akinek 134 ezer forint a fizetése, és az is, hogy ő és a pályatársai akár 60 százalékkal is kevesebbet kereshetnek más kétdiplomásoknál. A KSH adatai szerint a 20-29 évesek átlagbére Magyarországon jelenleg 208 ezer forint, amennyit a jelenlegi helyzetben egy bölcsődei nevelő 30 év munkaviszony után kaphat meg. A szakszervezet szerint azonnali bérrendezésre van szükség, mert az alacsony fizetések miatt rengeteg bölcsődei nevelő hagyja el a pályát.

Hasonló cikkünk:  A kínaiak nem egyeztek bele, hogy nyugati cégek fejezzék be a Budapest-Belgrád vasútvonal építését

Az RTL Klub kérdéseire az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy válaszolt, 2010-ben a bölcsődei nevelők átlagbére bruttó 110 ezer forint volt, most ennek a háromszorosát keresik meg.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...