fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Feszültségek a kecskeméti Fideszben, gyengülést mutat a mérésük

- Advertisement -

Bár a címben csak a Fideszt említettük meg, ugyanúgy igaz ez a kisebbik kormánypártra is. Az országot irányító két párt eddig viszonylag jól tartotta a nagy közös száját, és alig jött ki információ a falaikon túlról. Most viszont, Kecskeméten megtört ez a hagyomány, és beszélni kezdtek a csalódott, sértődött, mellőzött, megbántott embereik. A legérdekesebb, hogy igazából nem is kellett őket megkörnyékezni, önként beszélnek. Volt, aki egyenesen kopogtatott.

Innen tudjuk, hogy a feszültségnek több oka is van. Az egyik egy belső felmérés, amely azt mutatja, hogy meggyengültek Kecskeméten. A minap azt nyilatkozta Lejer Zoltán, a Szövetség polgármesterjelöltje a KecsUP-nak adott interjúban, hogy a jelölteket támogató egyik párt belső mérése azt mutatja, hogy fej fej mellett a Szövetség és a Fidesz-KDNP Kecskeméten. Ezzel összecseng informátoraink állítása, tehát, hogy vesztettek erejükből.

A másik oka a feszültségnek az, hogy több körzetben is félreállítottak bejáratott képviselőket, és ezeket nem nézik többen jó szemmel. Főként azt, hogy jól meghatározható körből jöttek az új jelöltek. Osztálytársak, barátnők és így tovább. Úgy tudjuk, hogy volt néhány körzet, ahol nehezen találtak vállalható indulót, végül lett, aki lett.

Egy további ok pedig a Fidesz és a KDNP közötti feszültség. Úgy tudjuk, már korábban is volt vita a két kormánypárt között, és kis híján szakadás lett a vége. Akkor az országos politikából érkezett békítő. A viszony azóta sem rózsás ezek szerint.

Hasonló cikkünk:  Mit gondolnak a kecskeméti politikusok a Magyar Péter jelenségről?

Van olyan kontaktunk, aki szinte könyörgött, hogy ássunk elő valamit a Fidesz-KDNP-ről, mert rossz irányba haladnak a dolgok. Informátoraink egyike szerint bekavart a képbe, hogy összeállt az ellenzék, és így együttesen lép fel a kormánypártokkal szemben. Volt, aki szerint a KecsUP miatt sem lehetnek nyugodtak, mert a városban korábban, a vezetéssel kritikus hangok nem jelentek meg, és ez kényelmes volt a regnáló hatalomnak.

Informátoraink véleménye egyezik abban, hogy megérezték annak a szelét, hogy esetleg kikerülhet az irányítás a kezükből, és ezért a nagy iram. A kampányra felhasznált városrészi rendezvények, a gyerekek mellett felbukkanó jelöltek, és még számítani lehet arra is, hogy a következő hetekben megszaporodnak az átadások, avatások, bejelentések.

Információk azonban nem csupán a kormánypártok felől érkeztek hozzánk, hanem magánemberektől is. Ezek leginkább bulváros témák, ezért neveket nem szeretnénk említeni. Egyikük arról beszélt, hogy különös szerelmi szálak fűződnek városházi vezető beosztásúak és önkormányzati cégvezetők között, miközben családjaik várják őket otthon. A városházához közel lévő önkormányzati cégnél pedig házon belül folyik ugyanez.

Minket nem érdekel, hogy ki hogyan számol el lelkiismeretével. Csak azt akarjuk jelezni, hogy úgy érezzük, belülről is igyekeznek valahogy megbontani a rendszert. Ha nyíltan tennék, bizonyára retorzióra számíthatnának.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...