fbpx
3 C
Kecskemét
2023. december 2., szombat

FRISS HÍREK

Középmezőnyben végeztek a kecskeméti sírásók

- Advertisement -

Már negyedik alkalommal rendezte meg a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete az országos sírásó versenyét, amelynek elsődleges célja, hogy a sírásók felelősségteljes és nehéz fizikai munkája előtt tisztelegjen.

Debrecen, Gyula, Dunaújváros után idén, szeptember 7-én Székesfehérvár adott otthont a különleges küzdelemnek. Az MTFE programján tizenkilenc csapat versengett egymással. A székesfehérvári Új Köztemetőben az izgalmas és fair küzdelemben a versenyzőknek minél rövidebb idő alatt kellett kiásni egy 80 centiméter széles, 200 centiméter hosszú és 160 centiméter mély sírhelyet. A versenyre kijelölt parcellában sorsolással dőlt el hogy melyik csapat kapja az egyes sírásásra kijelölt területeket. Így a csapatoknak más-más szerkezetű talajokkal kellett megbirkózni.

A kecskeméti Hírös Temetkezési Kft sírásói (Schnábel János és Kovács Richárd) a kevésbé szerencsés csapatok közé tartozott, hiszen a sorsolást követően száraz kötött talajon kellett megmutatni erejüket, ahol az ásót időnként csákányra kellett cserélni. Ennek ellenére kitartó és lelkes munkájukkal a középmezőnyben 13. helyen zárták a versenyzést. A csapatot a Hírös Temetkezési Kft dolgozói is elkísérték, hogy szurkolásukkal támogassák a versenyzőket ezzel is erősítve a csapategységet.

Hasonló cikkünk:  A Nemzeti Múzeum főigazgatója megköszönte a reklámot Dúró Dórának

1. helyezett lett a Libitina Kft. sírásó csapata (Tata)
2. helyezett lett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezés Kft. sírásó csapata (Nyíregyháza)
3. helyezett lett a Paraklétosz Nonprofit Kft. sírásó csapata (Hajdúböszörmény)

A hantolásért elnyerhető különdíjat az Omega Temetkezés sírásó csapata kapta (Kisvárda)

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Több osztályvezetői főorvos állás megüresedett ősszel a kecskeméti kórházban

Novemberben egy héten belül két osztályvezetői főorvos állást hirdetett meg a kecskeméti megyei kórház, a központi radiológiai és az...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...