Olvasónk küldte: Városmarketing(es) kerestetik, Kecskemét!

0
olvasói fotó

Olvasónk gondolatait változtatás nélkül jelenítjük meg.

Most, amikor a sokat és hiú büszkeséggel emlegetett szecessziós épületeink mellett ez az ősz az emblematikus szecesszióról szól itthon, csaknem „dübörög”, milyen fontos volna közös plakáton kampányolni Alfonz Mucha és Lesznai Anna-Zoób Kati fantasztikus trió kecskeméti együtt állása idején. Micsoda kultúrgazdasági potenciál, micsoda herdálás,- mert nem használják ki ezt azok, akiknek ebben szavuk és döntési helyzetük van. Miközben ifj. Gyergyádesz építészettörténeti sorozatot tart, pár nap múlva pedig Sümegi György professzor a legendás-sosemvolt lechneri víziók egyikéről, a Rákóczi-szoborral kombinált Víztoronyról született könyvét mutatja be az európai és a nagyvilág számára is kiemelkedő Cifrapalotában. Ilyen gazdagok vagyunk? Igen, ilyen gazdagok vagyunk! Kampányidőszak ide vagy oda: micsoda (párt)politika mentes összefogás lehetne mindezek okos „marketingelése” akár már az országhatárok vagy Pest-Buda közelében, napraforgó táblák közepén! Mindez pár millió forint csupán,- de amely jóval többet is termelhet ennél. Hi, Kecskemét,- mert én így szeretlek!


Mint arról korábban már írtunk, a Geszti Péter-féle cég készített marketingtervet Kecskemét számára, amely szlogenjére végül a helyi Fidesz is lecsapott. A részletekről itt olvashatnak:

Közpénzen készítették elő a kecskeméti Fidesz-Kdnp kampányát?