fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Öt hónap kellett hozzá, de lekapcsolták a tolvajt

- Advertisement -

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2019. szeptember 28-án egy áprilisban elkövetett bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vették J. Norbertet.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. április végén a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elvitt egy autót, amely a Selyem utca és az Egyetértés utca kereszteződésénél parkolt. A járművet úgy szerezte meg, hogy betörte az egyik szélvédőjét, majd egy csavarhúzó segítségével elindította a motorját. A kocsit végül Kiskunfélegyháza határában sorsára hagyta, mivel kifogyott belőle az üzemanyag.

A nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves férfit, aki azonban a hatóság elől elrejtőzött, így ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Időközben kiderült, hogy J. Norbert egy másik bűncselekményt is elkövethetett. Még március 21-éről 22-ére virradó éjszaka befeszítette az egyik megyeszékhelyi söröző ajtaját, és a szórakozóhelyről pénzt és italt tulajdonított el.

Hasonló cikkünk:  Gyilkosság történt a Mezei utcában, elfogták a tettest

Az elfogatóparancs alapján körözött férfit a járőrök 2019. szeptember 28-án 9 óra 20 perckor elfogták. Őt lopás bűntett és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...