Félszáz TEK-es védi Szijjártót

0
napi.hu

52 TEK-est kapott Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a hét minden napján vigyázzanak rá – írja a Népszava a Terrorelhárítási Központ 2018-as beszámolója alapján. Egészen pontosan 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át erre a feladatra.

A külügyminiszter július óta kap speciális védelmet, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint erre idén 504,4 millió forintot, jövőre pedig 641,8 millió forintot szánnak erre a célra. A Népszava cikkéből kiderül, hogy két éve a TEK még csak 59 külföldi útján biztosította Szijjártót.

A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt nem tudni, hogy melyik területen hányan dolgoznak, de a lap szerint az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható.