fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

A Kecskemétről szóló egyetemi rendezvényen csak Kecskemétről nem volt szó

- Advertisement -

Tegnap este tartotta a Neumann János Egyetemen a Magyar Közgazdasági Társaság kecskeméti ifjúsági szervezete Business Szerda című rendezvényét. A meghívottak alapján érdekes beszélgetés is lehetett volna, kár, hogy végülis semmilyen irányba nem haladt az esemény.

A Finta Zita kancellár által moderált beszélgetésen a meghívottak között volt dr. Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke, Horváth Attila, a Termostar Kft. ügyvezetője és Bán János író, a Hírös Médiacentrum ügyvezetője. Ilyen névsorral releváns, a városi fejlesztéseket és terveket prezentáló este esélye is megvolt, azonban mégsem sikerült erre vinni a beszélgetés folyamát. Megtudtuk viszont, hogy ki hova járt iskolába, milyen díjakat vett át, és hogy alapvetően milyen nagyszerűen van vezetve a város.

Gaál alpolgármesternek azért voltak érdekes kiszólásai, elismerte (!), hogy katasztrofális a kecskeméti közutak állapota, kiemelte a tervezett iparűzési adó emelést, amiből megvalósítanák a fejlesztéseket, valamint megemlítette, hogy ha nem is gazdasági váláság előjeleit látjuk, azért „valami van”.

Hasonló cikkünk:  Szólj bele te is! – töltsd ki a KecsUP olvasói kérdőívét és nyerj

Horváth korrekt módon mutatta be a Termostar fejlesztési terveit, a kapacitásbővítést és az új telephely létesítését. Mindezeket állami forrásokból tervezik – reméljük, nem úgy sikerül, mint az Izsáki út bővítése vagy az intermodális csomópont megvalósítása…

Bán leginkább írói munkásságáról, valamint az országosan tapasztalható újságíró hiányról beszélt, leginkább a magyarság oldaláról megközelítve mindkét kérdéskört. Konklúzió nem volt ugyan, de legalább elismerte, hogy az oktatás – legalábbis az újságíró képzés területén – nem felel meg a 21. századi követelményeknek.

Összességében három, a várost valóban meghatározó embert hallhattunk, amiből tényleg érdekes beszélgetést lehetett volna kihozni, azonban mivel semmilyen koncepció nem volt a szervezésben, ezért leginkább anekdotákat hallhattunk, amik érdekesek is lehettek volna, de nem voltak azok.

Kár érte, jó este lehetett volna.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...