fbpx
5.8 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Király József: A valóság a virágablakos épülettel kapcsolatban

- Advertisement -

Király József nem hitt a szemének, amikor elolvasta ma a Hírösvény legújabb szösszenetét. Ennek kicsengése az volt, hogy a belváros megválasztott képviselője mennyire küzd a színházzal szemközti virágablakos épületért, bezzeg néhány éve még nem akarta helyi védettség alá helyezni az épületet. Erre utal a cikk címe is: Pávatánc a virágablakos épület körül.

„A pávatáncot visszautasítom, a cikket pedig valótlannak tartom. Nem úgy történt, ahogy azt az újságíró leírta. Nem is volt ott azon a négy évvel ezelőtti egyeztetésen a főépítészi irodában, ahol én bizottsági elnökként megjelentem, és ahol a városszépítők is képviseltették magukat több fővel.” – kezdett a történetbe a KecsUP kérdésére Király József.

Majd utána elmondta, hogy azért jöttek itt össze, hogy a védett épületeket átnézzék, beszéljenek állapotukról, ha kell, értékeljenek újra korábbi döntéseket. Majd váratlanul a főépítész munkatársa azt javasolta, hogy beszéljenek a jelenleg élő építészek épületeiről is. Például a teremben tartózkodó főépítész munkáiról is. Király József szerint ledöbbent a társaság, hiszen erről nem volt szó, és előkészítés nélkül nem is akartak ebbe belemenni. Majd az a kompromisszum született, hogy az épületek közül, amelyik díjat kapott, az méltó a helyi védettségre. De a többivel ne foglalkozzanak most, tegyék félre a csomagot. Ebbe került bele a virágablakos épület is.

„Szó nincs arról, hogy elővettük konkrétan ezt az épületet, vitatkoztunk róla, majd azt mondtuk volna, hogy nem érdemel helyi védettséget. Több épülettel együtt félretettük, nem is tárgyaltunk róla. Egyébként meg élő építész munkáját amúgy is megilleti egyfajta védettség, az építészeti alkotások szerzői joga, ezért úgy gondoltuk, hogy ezekről az épületekről (a virágablakosról is, amelynek tervezője Kerényi József, aki még élt ekkor – a szerk.) egyelőre nem is kell beszélni.” – meséli a képviselő.

Király József többször is leszögezte az interjúban, hogy ő pont azt mondta korábban is, mint most: meg kellene menteni az épületet. Egészen pontosan úgy fogalmazott nekünk most, hogy őt személyesen az a cél vezérli, amivel sok építész egyetért: legalább a homlokzat maradjon meg így, ahogy van, persze kijavítva a hibáit. A csütörtöki közgyűlésen szó lesz Király József interpellációjáról, amelyben azt kezdeményezte, hogy a testület egyértelműen foglaljon állást az épület megtartásáról. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester azt válaszolta felvetésére, hogy a homlokzaton valamilyen formában visszaköszönne a mostani mintázat. Ennek első tervét finomításra visszadobták. Amennyiben továbbra sem lesz megnyerő az absztrakt megjelenítés, úgy azt fogják javasolni, hogy építse újra a beruházó a homlokzatot az eredeti megjelenés szerint.

Hasonló cikkünk:  A Centrum Áruház körüli ágyásokba ültetettek évelőket két egyesület önkéntesei

„Sok-sok kecskemétinek tetszik, megszerették így a belváros látképét. Ezt muszáj figyelembe venni. Nem lehet csak úgy idejönni az ország másik részéről, és építeni bármit anélkül, hogy figyelembe vennék a városban élők véleményét is. Az sem derül ki számomra egyértelműen, hogy volt-e korábbi egyeztetés erről a kérdésről a városházán.” – folytatja egyre dühösebben Király József.

Felelevenítette azt is, hogy amikor felmerült, hogy hangversenyterem és kollégium épül itt, a virágablakos épületet pedig lebontják, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület az első volt, amely foglalkozni kezdett ezzel. Majd később persze mások is felkapták ezt a témát. De az egész folyamat alatt a képviselő látta az ellenállást. Azt, hogy sokan vannak – köztük az aláírásukat adó, országos hírű neves építészek-, akik megőriznék a látképet, és ezzel együtt az épületet.

Ami a Hírösvény cikkében idézett szakértői véleményt illeti, Király József elmondta: ha vannak hibák, akkor azokat lehet orvosolni. „Ha pedig veszélyes az épület, miért használták?” – tette fel a kérdést a képviselő.

„Érdekesnek találom, hogy ezt a statikai szakvéleményt lehet idézni, mert kiadták az újságírónak. Jó lenne, ha a Zrínyi iskoláról készült vizsgálat jegyzőkönyvébe is beleláthatnának az olvasók, de azt nem adta ki a megrendelő.” – szögezte le Király József. (Próbáltuk mi is kikérni, de azt mondta a tankerület, hogy nem közérdekű, ami abban áll – a szerk.)

A Hírösvény cikkének körülményeiről elmondta nekünk, hogy telefonon beszélt az újságíróval, sok mindenről.

„Kötetlen beszélgetés volt, amelyben egyszer csak megemlítette, hogy mi is van ezzel az épülettel. Elmondtam neki röviden a véleményem. Örültem volna neki, hogy ha jelzi, hogy ez egy interjú. Egyébként, ha a velem való beszélgetésre legalább annyi időt fordít, mint amennyit az informátorára fordított, akkor egy valósághű cikk születik meg tollából. Nagyon sajnálom, hogy nem a virágablakos épület értékeiről esik szó, hanem szócsaták zajlanak, amely kizárólag a figyelemelterelést szolgálja. „ – fogalmazta meg véleményét Király József.

Kerényi József november 27-én lenne 80 éves. Király József szerint szép gesztus lenne, ha a közgyűlés támogatná, hogy az eredeti épületrész maradhasson meg, emléket állítva a neves építésznek.
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...