– olvasói levél –
Ennek a vitacikknek a címét azzal idézte elő egy kecskeméti internetes hírportál kormánypárti újságírója (Bogdándi Ferenc, a hiros.hu online- és közösségi médiaszerkesztője, akiről mi is írtunk már – a szerk.), hogy a klímaváltozás problémát a „világ elit érdekének megfelelően” a társadalom „vegzálása” céljából „elvakult és nemzetközi zöld lobbiérdekként”, „álkörnyezettudatos politikai nyomásgyakorlásként” írja le. (Itt nem a személy a fontos, hanem maga az a gondolkodásmód, amiből ez az álláspont fakad. Ezt járjuk most körül.)
A világ legnagyobb adatbányájának oldalán közzétett politikai véleményt követően (nem erre válaszul) klímavészhelyzetet hirdetett az Európai Parlament. Megállapították, hogy:
„éghajlati és környezeti vészhelyzet áll fenn”,
és arra kérik az Európai Bizottságot, az uniós tagállamokat, így Magyarországot is, és az összes globális szereplőt, hogy tegyenek konkrét lépéseket a fenyegetés leküzdése érdekében.
Klímaváltozás – „szélsőségesség” A klímaváltozás a mindennapi életünket befolyásoló összetett kihívás. Emberi tevékenység, mint például a kőolajalapú közlekedés, a tömegfogyasztás, a nemzetközi szállítás, az erdők kitermelése, a füstkibocsátás, a hadviselés közös eredménye. A szélsőséges időjárás (aszályok és árvizek) következtében korábban lakott területek válnak élhetetlenné. A hőhullámok komoly egészségi következményekkel (hasmenéses megbetegedések, szívpanaszok) járnak. Az Alföldön a sivatagosodás és a termőtalaj romlása jelentenek jelentős problémát.
Álljunk meg egy pillanatra itt, hogy megértsük, miért kerül összefüggésbe ez az elsőre két egymástól függetlennek tűnő bekezdés. Az ökológiai szemlélet (nevezzük egyszerűen zöldnek) abból indul ki, hogy a természet önmagában véve értékkel bír, és ezért senki sem akarhatja az élet minőségének romlását (ide értve az emberit is). A gazdasági érdekeltségeknek tehát figyelemmel kell lenniük az ember és környezet harmóniájára. Az említett újságíró ezzel szemben azt rója fel a „zöldeknek és a klímaharcosoknak”, (akiket a globális elit kiszolgálóinak vél), hogy nem kritizálják azt (egyébként tévesen), hogy az európai vizeken közlekedő luxus személyszállító hajók közül csak a Carnival Corporation tulajdonában lévő 47 hajó kén-dioxod kibocsátása 2017-ben nagyobb volt, mint az Európában lévő mintegy 260 millió autóé.
A zavaros politikai véleményen tovább lépve az Európai Parlament képviselői – az ökológusok, kutatók és környezetvédők hosszú évek óta tartó nyomásgyakorlásának is köszönhetően – arra is felszólították az Európai Bizottságot, hogy a klímacélokkal összhangban alkossák meg a jogszabályokat és a költségvetést.
Ez fordulópontot jelenthet a jövőnkre nézve
A döntéshozók (és legyenek akár konzervatívok, szociáldemokraták vagy liberálisok, akik a zöldekkel ellentétben eddig az ökológiai kihívásokat másodlagos kérdésként kezelték) a következő konfliktusos választás előtt állnak:
vállalják-e, hogy érvényre juttatják többek között a luxushajó- és autógyártó, olaj- és vegyipari vállalatok vagy bányaipari konszernek profit érdekeivel szemben a „szennyező fizet” elvét. És törvényes úton kikényszerítik a környezetpusztító módon működő ipari termelési rendszer átfogó reformját.
A szlogenek szintjén ez úgy hangzik: Black Friday or Fridays for Future?, amint ezt a kérdést feltette a legutóbbi klímasztrájkon több millió ember világszerte.
A legnagyobb cégek és a tagadásban álló kormányok ellenérdekeltek a változásban
A környezet védelméért fellépők egyes csoportjai most azzal próbálkoznak, hogy bíróságon próbálják felelősségre vonni a bizonyíthatóan a szennyezésért felelős cégeket (p. ExxonMobil), illetve a környezetvédelmet elhanyagoló államokat – köztük az Egyesült Államok kormányát. A klímaváltozás egyik érezhető következménye az óceánok felmelegedése és elsavasodása. Ez a folyamat számos vízi élőhelyet veszélyeztet, a tengeri állatok pusztulását vagy elvándorlását okozza. Mindez szembeállítja a halászatból élőket a kibocsátásért felelős iparágakkal. Erre egy példa az a kártérítési per, amit a csendes-óceáni amerikai halászati cégek szövetsége indított az Encana olajipari vállalat ellen.
Ezek a perek számos esetben azért buknak el, mert a jelenlegi nemzetközi és állami szabályozórendszer – a legteljesebb komolysággal – nem adja meg a törvényes jogokat az erdőknek, az óceánoknak, a folyóknak, légyenében az egész környezetünknek. A bíróságok érvei között az is szerepel, hogy a klímaváltozás globális probléma, így egy konkrét katasztrófa miatt nem állapítható meg a vállalat felelőssége, a szén-dioxod kibocsátás pedig önmagában nem ütközik jogszabályba.
Az emberiség leggazdagabb 7%-a felel a szénlábnyom feléért
A szén-dioxod kibocsátásában az emberiség legszegényebb 45%-a a teljes kibocsátás 7%-ért felel, míg a leggazdagabb 7% az 50%-ért. 2 milliárd ember – az emberiség egyharmada – nem fér hozzá a villanyáramhoz, míg egy átlagos amerikai állampolgár ugyanannyi kibocsátásért felelős, mint ötszáz afganisztáni. Számos kutató a világban azt vizsgálja, hogy az extrém időjárási jelenségeknek (árvizek, aszályok, betegségek) leginkább kitett országok (afrikai és a fejlődő világ) fel vannak-e készülve infrastruktúrával a klímaváltozásból fakadó társadalmi és gazdasági válságokra. A klímaváltozással járó problémák Magyarországot ugyanígy érintik. A Kárpát-medence élővilága különösen érzékeny a környezeti változásokra, a klímakrízis hatásai a hazai erdőkben már napjainkban is érezhetők. A klímaváltozás ezért ipari- és technológiai változásokat követel az energiaszektorban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban, amely összefüggésben áll (a szegényekre és gazdagokra szakadó) társadalmi egyenlőtlenség kérdésével.
A probléma megértését és a lehetséges kiutak elfogadását az is segítheti, ha a pártos vonalasság és dogmatikus tekintélyelvűség helyett minél többen bekapcsolódnak korunk legnagyobb társadalmi vitájába. Ami arról szól, hogy a természet óvása által az ember önmagát védi meg – akár önmagától is, amikor boszorkánykonyhásdit játszik.
A cikket egyik olvasónk küldte. Az olvasói levelek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
