fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Felakasztotta a tolvajt egy kiskunhalasi férfi

- Advertisement -

A vádemelést követően az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék fenntartotta annak a 39 éves kiskunhalasi férfinak a letartóztatását, aki bosszúból felakasztotta az ismerősét egy helyi tanyán két és fél évvel ezelőtt.

A helyi férfi a szülei sérelmére elkövetett lopás miatt akarta megleckéztetni az ismerősét. Éjszaka besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ezt követően egy kemény tárggyal leütötte, amitől a férfi elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, majd azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi, hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Hasonló cikkünk:  Nagyfokú az aszály az Alföldön már áprilisban - megismétlődhet a tragikus 2022-es év

A Kecskeméti Törvényszék fenntartotta az emberölési kísérlettel vádolt férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a törvényszék ezen indokait mindenben osztotta, ezért a végzés helybenhagyására tett indítványt az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

Fotó: police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...