KMJV Operatív Törzs: a bölcsődékben és óvodákban rendkívüli szünet lesz

0
operatív törzs / archív fotó
Hirdetés

A mai napon a Városi Operatív Törzs egyik szekcióülése az óvodások és bölcsődések csökkentett létszámú felügyeletével kapcsolatosan hozott döntéseket. Ennek szükségességét az indokolja, hogy március 18-tól, azaz holnaptól a bölcsődékben és óvodákban rendkívüli szünet lesz.

Nagyon köszönöm a szülőknek, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a gyermekek otthoni felügyelete érdekében, így a kecskeméti óvodák már jelenleg is csökkentett gyermeklétszámmal működnek. A holnapi napon a 2918 óvodás gyerekből mindössze 116 gyermekről kell gondoskodni az intézményekben. A bölcsődék tekintetében a 846 felvett gyerekből 41 kicsi esetében kérték a szülők az ellátást. Ismételten köszönöm a kecskeméti szülők segítségét, felelős magatartását.

 A 116 óvodás felügyeletére városszerte 9 óvodát jelöltünk ki. Ezek: Forradalom utcai, Kandó Kálmán utcai, Mátis Kálmán utcai, Árpádvárosi (Csigabiga), Hosszú utcai, Egyetértés utcai, Bíró Lajos utcai, Lánchíd utcai, Csokor utcai óvodák.

-Az egy csoportban felügyelhető óvodások számát 5 főben maximáltuk. A kijelölt óvodák csoportszobáinak száma ezt fennakadás nélkül lehetővé teszi. Egy esetleges későbbi létszámváltozás esetén az óvodavezetők a fenti elvek mentén tudnak további csoportszobákat, intézményeket kijelölni.

Hirdetés

-A gyerekek fogadása és hazaadása a már bevezetett zsiliprendszerben történik.

-A csoportszobai játszóeszközöket naponta fertőtleníteni kell.

-Az ügyeletes óvodák kültéri játszóeszközeit a Városüzemeltetési Kft. fertőtlenítse le.

-Meg kell vizsgálni a beltéri UV-fényes fertőtlenítés lehetőségét az ügyeletes óvodákban.

-Az óvodákban mérjék fel az óvodai ellátást nem kérők körében az ebéd elvitellel történő biztosítása iránti igényeket.

-Az óvodavezetőkkel abban maradtunk, hogy az óvónők és dajkák közül nem végeznek munkát azok, akik idősebbek, krónikus betegek, vagy kisgyermekesek. Otthon maradásuk az éves fizetett szabadság terhére történik. A többi dolgozó látja el a gyerekek felügyeletével kapcsolatos teendőket. A jelenleg szabadságon lévőket lehet a nyár folyamán aktivizálni az óvodai rendszerben, tekintettel arra, hogy a járvány lecsengését követően erre az évre várhatóan megváltoznak a szokásos szabadság igénybevételi lehetőségek.

-A magánóvodáknak javasoljuk, hogy szintén 5 főben korlátozzák a csoportlétszámokat. Ha szükséges, biztosítjuk számukra is az étkeztetés megoldását.

-A bölcsődék tekintetében 846 felvett gyerekből 41-en kérték az ellátást. Az Árpádvárosi bölcsődében (Macskacicó) minden gyerek ellátását meg tudják oldani, szintén 5 fős csoportokban. Az óvodákhoz hasonlóan oldják meg a munkavállalók foglalkoztatását, illetve szabadságolását.

-A nem önkormányzati bölcsődei ellátást biztosító vállalkozásoktól is hasonló intézkedések meghozatalát kérjük.

-Az intézkedések előreláthatóan március 27-ig maradnak érvényben.

 

 Tisztelettel kérem a szülőket, hogy ezt az időszakot ne úgy éljék meg, mintegy egy szokásos szünidőt. Maradjanak otthon, a családtagok csak a lehető  legszükségesebb esetekben és időtartamra hagyják el otthonaikat.

Vigyázzanak magukra és egymásra!

Köszönettel:

Szemereyné Pataki Klaudia

Kecskemét MJV polgármestere