fbpx
17.2 C
Kecskemét
2024. március 28., csütörtök

FRISS HÍREK

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne. Hogy felmérjük, jó úton járunk-e, időről időre a szakmai visszajelzések mellett olvasóink véleményének kikérését is fontosnak tartjuk. Legutóbb 2021-ben volt olvasói kérdőívünk, itt az idő újra konzultálni! Köszönjük!

Mit csinál a honvédség a Bácsvíznél?

- Advertisement -

Egyelőre a Bácsvízről tudunk, mint olyan cégről, amelynél megjelent a Honvédelmi Irányító Törzsek egy kis csapata. A 71 cég egyike tehát ez a szolgáltató, ahol a honvédség elkezde az irányító munkát. Mivel korábban 140 cég esetében indokolták az intézkedést, ráadásul a miniszter közlése szerint ennél jóval több cégről van szó, még lehet a listában több kecskeméti cég is akár később.

A honvedelem.hu Benkő Tiborra hivatkozva azt írta, hogy ezek néhány fős csapatok. Érkezésükről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött a miniszter – írta a portál.

Rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai vannak ezekben az irányító csapatokban. „Nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.” – írja a honvédségi portál.

A Katasztrófavédelemről szóló törvény szerint (kiemelések tőlünk):

48. § (1) A veszélyhelyzet súlyosbodásának közvetlen veszélye esetén, annak megelőzése céljából gazdálkodó szervezet működése rendeletben – a (3) bekezdésben meghatározottak szerint – a Magyar Állam felügyelete alá vonható.

Hasonló cikkünk:  Mégsem indul a kecskeméti polgármesteri címért Hegedűs Gábor

(2) A Magyar Állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott személy

a) áttekinti a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét,

b) jóváhagyja, ellenjegyzi a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait,

c) a rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben.

(4) A Magyar Állam a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben hozott döntéseiről haladéktalanul írásban tájékoztatja a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőit és felügyelőbizottsága tagjait. A (3) bekezdés c) pontjában meghatározott döntéshozatali jog egyebekben nem érinti a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szervének a hatásköreit.

(5) A Magyar Állam a gazdálkodó szervezet vagy tulajdonosa ténylegesen felmerült kárával megegyező kártalanítással tartozik a (2) bekezdésben meghatározott személy által a feladatkörébe tartozó döntéssel okozott kárért arra az időtartamra, amikor olyan rendelet volt hatályban, amit az Alkotmánybíróság utóbb megsemmisített.

- Advertisement -

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne. Hogy felmérjük, jó úton járunk-e, időről időre a szakmai visszajelzések mellett olvasóink véleményének kikérését is fontosnak tartjuk. Legutóbb 2021-ben volt olvasói kérdőívünk, itt az idő újra konzultálni! Köszönjük!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...