Szabad március – több önkormányzatot

0
Aki magán a szabadságon kívül is vár valamit a szabadságtól, az szolgaságra született. (Tocqueville)
Hirdetés
  • Tegyék fel magukban azt a kérdést, hogy hisznek-e a szabadságban.
  • Ezt követően azt kérdezzék meg, hogy fontosnak tartják-e az önkormányzatiságot.
  • Majd tegyék fel mindezt úgy, hogy a szabadság hasznukra lenne-e a helyi önkormányzásban.

Aki egy kicsit is járatos a közéletben, tisztában van azzal, hogy a szabad intézményekre a polgároknak ugyanúgy szükségük van a rájuk leselkedő veszedelmek felismeréséhez, mint a legjelentéktelenebbeknek jogaik biztosításához.

A város az ember ön-kormányzásának, tulajdonképpen szabadságának a helye is

Hazánkban az önkormányzatiság eszméje hosszú múltra tekint vissza. A vármegyerendszer a viharos történelmi korszakokban gyakran szembeszállt a központosító törekvésekkel és látványosan megtagadta akár a koronázást vagy szabotálta a „nem tetsző” rendelkezések végrehajtását, amit a központi hatalom rá akart kényszeríteni. A magyar történelem egyes szakaszaiban valódi védbástya volt az önkormányzat, amely őrizte nemzetiségünket, önállóságunkat, és a szabadságba vetett hitünket.

A reformkor a központosítás elleni harcot is jelenti a történelmi emlékezetünkben. A kipróbált megyei szervezet az 1840-es években a törvénytelen, erőszakos eszközökkel kormányzó Habsburg-politikával szemben kiemelt szerepet kapott.

Deák Ferenc és Eötvös József az önkormányzatiság mellett állt. Deák úgy vélte, hogy ezen önkormányzatok állnak őrt alkotmányunkért, innen ered a nemzet joga. Eötvös az önkormányzati rendszerre úgy tekintett, hogy annak „biztos lábakra állítása”, minden polgár legszentebb kötelessége.

2020-ban a központosítás „divatját” éli a politika

A Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) közjogilag jelentősen lefokozta az önkormányzatok jogkörét, ellenben – a 2010 előtti állapothoz képest még jobban – felerősítette a kormánytól való politikai-anyagi függőségüket. Általában is igaz, hogy a regnáló politikai vezetés a hatalom központosításának feltétlen híve. Ezt láttuk például az MTA átalakításában, a hatalmi ellensúlyok jelentős leépítésében, a közpénzből működő sajtótermékek koncentrációjában, a kritikus felületek ellehetetlenítésében, de az önkormányzati rendszeren végzett átalakítások is egyértelműen a centralizációt és a szabadságellenes tendenciákat mutatják.

Hirdetés

Hol gyengítették az önkormányzati jogokat az elmúlt 10 évben?

A helyi önkormányzatok súlyvesztést szenvedtek el azáltal, hogy az általános és középiskolák fenntartása elkerült tőlük, és ezeknek az intézményeknek az igazgatóit nem a helyi polgárok által megválasztott önkormányzati képviselők, hanem az oktatásért felelős minisztérium nevezi ki.

Érvágást jelentett az önkormányzatok számára a kórházak elvétele is, hiszen a mindennapi élet másik nagy területét meghatározó egészségügyi intézmények kerültek el helyből.

További jelentős elvonást jelentett az is, hogy azok az önkormányzati hatósági ügyek, amelyeket addig a városokban az okmányirodák intéztek (például személyi igazolványok, vezetői engedélyek kiállítása, gépjárművek nyilvántartása), átkerültek az állam területi szervéhez, a kormányhivatalokhoz.

Legújabb változás, hogy március 1-től az építési vagy használatbavételi engedélyezési eljárásokat nem az önkormányzatok, hanem szintén a kormányhivatalok folytatják le.

Lezáratlan kérdés még, de átalakíthatják az iparűzési adórendszert is, amivel jelentős bevételtől foszthatják meg az önkormányzatokat. Az iparűzési adó jelentősen érinti az önkormányzati bevételeket, tavaly 827 milliárd forint bevétel folyt be ebből az adónemből. A bevétellel való önálló gazdálkodás az önkormányzás egyik alaptétele.

Miért történhetett mindez?

Természetesen egyből rávághatják, hogy a pénz miatt. Részben igazuk is van, de keressünk más magyarázatot. Egy olyan nemzet, amely belefáradt a hosszas viszálykodásba, engedi is, hogy becsapják, és ilyenkor könnyedén a demokratikus despotizmus állapotába csúszik. Mibe? Hogy lehet valami egyszerre demokratikus és despotikus is? Úgy, hogy láttunk már népi demokráciát, kereszténydemokráciát, illiberális demokráciát…

A demokratikus despotizmus korában az állampolgárok önként fordulnak el és vonulnak vissza a közügyektől, és az individualizmus felé haladnak, nem pedig a közös cselekvés irányába. Nem hiszik el, hogy változtathatnak bármin is.

Ahol a polgárok már nem tartják fontosnak a politikai életben való részvételt, ott nyer teret a zsarnokság, és ahol teret nyer a zsarnokság, ott egyre kevésbé tartják érdemesnek és tudnak részt venni a politikai életben. Ebben az állapotban megkérdőjeleződik az önkormányzásba vetett hit és felerősödik a szabadságellenes hangnem.

Van-e ellenszer? Első lépés: a helyi közösségi cselekvés

A városi közösségek egyszerre hatnak a polgároknak a közélettől való eltávolodása és a zsarnoki tendenciák eluralkodása ellen. A lokális közösségi cselekvés azért fontos, mert itt van lehetősége a polgároknak közvetlen beleszólni a politikai ügyekbe, vagyis ez a politikai szabadság eredeti terepe. Mivel közvetlen, vagyis helyben zajlik, így viszonylag sokakat személyesen is ismerünk. A lokális tér hatékony ellenerőt jelenthet a közélettől való elfordulással szemben, mert az embereket a részvételre és az egymással való összefogásra sarkallhatja.