fbpx
2.9 C
Kecskemét
2021. október 19., kedd

FRISS HÍREK

Száz százalékos egészségügyi béremelést és a szociális juttatások növelését kéri az ellenzék

A felhatalmazási törvény csak korlátozott időre vonatkozzon, követelik közös állásfoglalásukban az ellenzéki pártok, vagyis a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok. „Minden másban hajlandóak vagyunk tárgyalni” – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egy hétfő délelőtti sajtótájékoztatón.

Az ellenzék szerint egy 90 napos határidő nem akadályozná a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezés sikerességét, viszont garantálná a kormány feletti ellenőrzést is. Ezen kívül azt javasolják a kormánynak, hogy

  • száz százalékkal emeljék meg az egészségügyi dolgozók bérét,
  • növeljék a szociális juttatásokat,
  • fokozottan védjék a családokat a munkanélkülivé váló embereket, az időseket és a nyugdíjasokat,
  • segítsék a munkahelyek megtartását, valamint a kis- és középvállalkozásokat.

A felhatalmazási törvényt hétfőn fogadhatja el a fideszes kétharmad a parlamentben, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint éjféltől akár hatályba is léphet. 

Hasonló cikkünk:  Több mint 200 ezer kisnyugdíjasnak csak álom az 50-56 ezer forintos nyugdíjprémium

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...