Két koronavírusos új funkció jött a Mentők hivatalos alkalmazásába

0

Aki eddig nem telepítette még telefonjára a Vodafone Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő programját, annak most érdemes: két újítása a koronavírus miatt kialakult helyzetben segítik a lakosságot.

Januári megjelenése óta több mint 450 ezerszer töltötték már le az OMSZ applikációját. Aki már telepítette készülékére, annak most érdemes rányomnia a frissítésre, a többiek számára pedig javasolt letölteni az iPhone-os App Store-ból, illetve az androidos Play áruházból.

A Tigra Informatikai Csoport fejlesztése után, hétfőn élesedő újítások egyike a Koronavírus információ gomb, mely közvetlenül átvezeti a felhasználókat a magyar kormány hivatalos, koronavírussal kapcsolatos tájékoztató oldalára, így ez a fontos információs oldal mostantól közvetlenül elérhető az appból.

A másik újítás még hasznosabb: az ÉletMentő alkalmazás mostantól képes értesítések kiküldésére, így a felhasználók a mobilokon jól megszokott azonnali értesítések formájában szerezhetnek szinte valós időben információt az aktuális járványhelyzetről. Ezek az értesítések akkor is megérkeznek, amikor nincs megnyitva az alkalmazás.

Hasonló cikkünk  Rákellenes szervezetek: súlyos következményekkel fog járni a szűrővizsgálatok leállítása

Utóbbi funkció működéséhez feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók az ÉletMentő applikáció letöltésekor engedélyezzék, hogy az alkalmazás értesítéseket küldjön. Aki már korábban letöltötte az appot, annak telefonja Beállítások menüjében két dolgot kell engedélyeznie az ÉletMentő applikációra vonatkozóan: a frissítések automatikus letöltését és az értesítéseket.

Az ÉletMentő app célja elsősorban az, hogy gyorsabbá és hatékonyabbá tegye a segélyhívást. Az alkalmazásban a felhasználó előre feltöltheti egészségügyi adatait, és ezek az adatok a segélyhíváskor azonnal megjelennek a diszpécser monitorján. Pontos helymeghatározás révén pedig abban segít, hogy akkor is gyorsan megtalálják a bajbajutottat, ha az például nem tud pontos címet mondani.

Hasonló cikkünk  Itthon nem engedélyezett gyógyszerek miatt emeltek vádat Kiskunhalason

HVG