fbpx
4.7 C
Kecskemét
2021. október 17., vasárnap

FRISS HÍREK

Szeberényi Gyula Tamás: Megváltozott a helyzet, nem indokolt visszatartani a területi adatokat

Tegnap írtuk meg, hogy vannak/lesznek területi adatok a koronavírussal kapcsolatban. Arról is beszámoltunk, hogy Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester kommentekben hevesen védte azt az álláspontot (velünk vitázva), hogy nem szabad területi adatokat kiadni. Az érvei és a KecsUP érvei is ott vannak az előző cikkünkben. Akkor jeleztük, hogy megkérdezzük az alpolgármestert, hogy mi a véleménye arról, hogy mégis közölnek már ilyen adatokat Magyarországon

Szeberényi Gyula Tamás ezt válaszolta:

“A legújabb hírek szerint minden megyében viszonylag egyenletesen jelen van a koronavírus. Így egyrészt ezért, másrészt a kijárási korlátozás miatt nem kell attól tartani, hogy megfertőződik olyan országrész, amely eddig mentes volt a járványtól. Tekintettel arra, hogy a járvány terjedésével kapcsolatosan a fentebbi lényeges körülmények megváltoztak, ezért talán már közegészségügyi szempontból nem indokolt ezen információ visszatartása. Hangsúlyozom, hogy ezeket a rendelkezésemre álló információk alapján mondom.”

Kiegészítette még ezt azzal, hogy Olaszországban segíthette a déli területek elfertőződését az, hogy tudták, hogy ott nincs vagy alig van fertőzött. (Vagyis az ország északi részéből megindulhattak oda a vírus elől menekülők – a szerk.). Tehát az adatok közlése segíthette az ottani járvány terjedését. Mi nem tudjuk, hogy ez így volt-e, bizonyára -ahogy említi az alpolgármester- ilyen információk birtokában van.

Hasonló cikkünk:  Orbánék hatvanpusztai birtoka hetekig kitarthat majd elzárva a külvilágtól
Hasonló cikkünk:  Az állami TV-ben hangzott el: Merkel jobban ártott, mint Hitler

Az olasz csizma sarkában lévő Puglia kormányzója  “sikeres stratégiának nevezte, hogy minden eszközzel megakadályozták, hogy az “északról menekülők délre vigyék a vírust” – írta az Origo.

Olvassa el egy másik cikkünket is erről!

Koronavírus: A TASZ szerint jogsértő módon közölte az állam a területi adatokat

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...