fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Három kontinensen keresztül jött haza egy különleges kismadár

- Advertisement -

Az „Eleven” névre hallgató szalakóta ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját, miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat miatt különösen veszélyes Mediterráneumon is – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A tavaly szeptemberben útnak induló madárról a jeladónak köszönhetően tudjuk, hogy nem tért le a megszokott vonulási útvonaláról. Európát Görögországnál hagyja el, majd Líbián átrepülve Csádban rendszerint hetekre megpihen. Tovább folytatja útját a Közép-afrikai Köztársaságon, a Kongói Demokratikus Köztársaságon, majd Angolát és Zambiát érintve érkezik meg botswanai telelőhelyére decemberben.

Eleven útja (Grafika: jeladosmadarak.mme.hu)

Eleven március 15-e körül kezdte meg idei hazaútját. Afrikát többek között Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Kenya, Etiópia és Eritrea érintésével hagyta el április utolsó napjaiban. Május elsején már Szíria déli térségében járt, tehát kevesebb, mint két nap alatt repülte át az Arab-félszigetet. Innen Törökország, Bulgária és Románia érintésével ért haza Apajra május 15-én.

Hasonló cikkünk:  Dürgés és futás: újra Túzokünnepet rendeznek Bösztörpusztán

Eleven az egyetlen olyan szalakóta, amely a négy éve felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt (https://rollerproject.eu/hu/node) szakembereit. 2016-ban azért ez a madár kapott jeladót, mert az előzetes terepi megfigyelések szerint Eleven az első szalakóták között érkezett vissza és kezdett költésbe.

A jeladó felszerelése a szalakótára (Fotó: Lendvai Csaba/ MME)

A kutatók munkája ezzel azonban nem ért véget, sőt a szalakóták hazaérkeztével és a költési időszak indulásával most kezdődik és nyár végéig tart a terepszezon.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...