fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Mellékvonali fűnyíró: újra berántva Bács-Kiskun megyében is

- Advertisement -

A járványhelyzet ürügyén, drasztikus vasúti járatritkításra készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI). Június 6-tól 34 vonalon megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni
– a RegionalBahn értesülése szerint.

A felvetés politikailag érzékeny pontot érint, mivel az MSZP‒SZDSZ-kormány alatt a Fidesz még ellenezte a bezárásokat, majd amikor kormányra kerültek, több vonalon vissza is állították a személyforgalmat. A Pesti Hírlap meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy ezek ismét bezárásra kerülhetnek.

Bács-Kiskun megyében a tervezett csökkentések után:

  • Lakitelek–Kiskunfélegyháza: 2 vonatpár és vonatpótló buszok
  • Lakitelek–Kecskemét: 2 vonatpár és vonatpótló buszok
  • Kiskunfélegyháza–Szentes: 2 vonatpár és vonatpótló buszok

Hogy miért?

A RegionBahn szerzője szerint – a kormány valódi célja, hogy további színvonalcsökkentéssel a közeljövőben teljesen megszüntesse a mellékvonalak jelentős részét.

Hasonló cikkünk:  Romantikázó kanalasgémeket kaptak lencsevégre a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A RegionBahn közlekedési portál álláspontja az, hogy a regionális közlekedés ügyében hosszútávú koncepcióra van szükség, amit így indokolnak:

a jelenlegi helyzet azért kedvezőtlen, mert a mellékvonalak nagy részén elavult járművek közlekednek lassan, ritkán, kevés utassal. Erre azonban nem a járatritkítás és a vonalbezárás a megoldás, hanem számos régióban a vasútvonalak fejlesztése, a sűrű, ütemes menetrend bevezetése és korszerűbb járművek beszerzése. Így sokkal versenyképesebb eljutási lehetőséget biztosítanának a vonatok a falvak, kisvárosok lakóinak, mint a volánbuszok.

Újra megpendítették a vasúti szárnyvonalak bezárását

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...