fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Lejer Zoltán (Szövetség): „Durván belerúg a Fidesz-kormány a kecskemétiekbe”

- Advertisement -

A megyei jogú városokat képviselő Fideszes Szita Károly úgy nyilatkozott, hogy ilyen jó országos költségvetés még soha nem készült. Ezt arra a kritikára válaszolta, miszerint  az ellenzék szerint központi kormányzat forrásokat von el a városoktól. Milyennek látja Kecskemét helyzetét a veszélyhelyzet visszavonását követően?

Lejer Zoltán: A koronavírus nagyon drasztikus visszaesést okozott Kecskemét napi szintű működésére, és ezzel összefüggésben a helyi gazdaságra nézve. A gazdaság leállása, ami csak fokozatosan áll vissza, jelentős bevétel kiesést okoz a városnak. Várhatóan újra kell tervezni az idei évi városi költségvetést is. Azt pedig, hogy 2021-ben milyen mozgástere lesz Kecskemétnek két tényező is erősen befolyásolja. Részben, hogy mekkora az az összeg, ami nem folyik be a városi büdzsébe. Részben pedig az, hogy a Fidesz-kormány mennyire sarcolja meg a településeket. Eddig ugyanis elvették a gépjárműadót, ez mínusz 415 millió forint. Megpántlikázták az iparűzési adót, hogy azt mire lehet, és mire nem lehet költeni, például bérekre. És a szolidaritási adó is jelentősen megnövekedik jövőre, ami ebben az évben eléri az 1,4 milliárd forintot.

A fő kérdés, hogy egy lassuló gazdaság mellett hogyan tudja az önkormányzat a szolgáltatásokat és ellátásokat biztosítani, úgy hogy a fejlesztéseknek sem lenne szabad leállniuk?!

Hogyan lesz plusz bevétele a kecskeméti önkormányzatnak a Szövetség a Hírös Városért frakció szerint? Adókivetés? Az ellenzék ilyenkor csak kritizál vagy van konkrét javaslata?

L. Z.: Le kell szögeznünk azt, hogy nem támogatunk semmilyen adókivetést, mert Kecskeméttől a Fidesz-kormány központilag von el forrásokat, amiről nem kérdeztek meg bennünket. Olyan ponton sérül a kecskeméti adófizetők érdeke és vele a helyi közösség autonómiája, amit semmilyen módon nem kompenzál a központi hatalom. Durván belerúg a Fidesz a kecskemétiekbe. Míg Ausztriában és Németországban a kormány plusz forrásokkal segíti a koronavírus védekezés ellen szerepet vállaló településeket, addig nálunk forráselvonásokra került sor, ami jövőre is folytatódik. Mindeközben azt halljuk, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít. Akkor miért van rá szorulva a Fidesz-kormány a helyi polgárok adóira? Szerintem ennek a pénznek jobb helye lenne itt Kecskeméten. Mi azért harcolunk, hogy a helyi adó helyben maradjon. Ez a javaslatunk.

Hasonló cikkünk:  Kamionparkolót építenének az M5-ös déli lehajtója mellé, beruházási célterület lett a szántó és gyümölcsös

A rezsicsökkentés nem segít a magyar embereken? A kormány azt kommunikálja, hogy a munkahelyvédelmi programon keresztül sokakat megmentettek.

L. Z.: A propaganda rezsicsökkentés nem segít azokon, akik elvesztették az állásukat a koronavírus-járvány alatt. Ez nem mentőöv a részükre, ugyanis eddig országosan 4-500 ezer ember vesztette el a munkáját. A gazdaság újraindítása kulcskérdés, de egyelőre azt látni, hogy érdemi segítséget a kis-és közepes vállalkozások nem kaptak. Ha csak a turizmust nézzük, az nem érdemi segítség, hogy a Fidesz közeli vállalkozók kapnak hotel építésére támogatásokat. A kis egzisztenciák élethalálharcot vívnak a túlélésért.

Milyen volt az ellenzék és a kormány viszonya helyben a koronavírus-járvány alatt? Volt közös munka?

L. Z.: A Szövetség frakciójából senkit nem kértek fel arra közvetlenül, hogy vegyen részt személyesen a városi operatív törzs munkájában. Tájékoztatást kaptunk a polgármestertől több alkalommal, és ezt kihasználva a veszélyhelyzet alatt több javaslatot is megfogalmaztunk. Ilyen volt például, hogy csökkentsék a városi tulajdonban lévő bérleti díjakat vagy a maszkhiányra tekintettel a város postázzon a lakosok számára maszkot.

Július 2-án élő városi közgyűlés lesz. Mire lehet számítani?

LZ.: Egyelőre nem látjuk még a pontos napirendet, de minden bizonnyal élénk vita lesz a város gazdasági helyzetéről és a kormányzati elvonásokról. Az Agrár és Környezetvédelmi Bizottság elnökeként kiemelt pont lesz a város környezetvédelmi programja. Erről volt egy előzetes megbeszélés, ahol több civil egyesület is részt vett. A programot jónak látom, minden fontos probléma megjelenik benne, de azt hangsúlyozni kell, ha nem lesz rá forrás és a politika nem veszi komolyan a klímaveszélyhelyzetet, akkor érdemi előrelépés sem várható. Fontos lesz a jövőre nézve, hogy a bizottság évente ellenőrzi a cselekvési terv megvalósulását.

Ősszel frakcióvezetőt cserél a Szövetség a Hírös Városért frakció. Miért?

L. Z.: A Szövetség tagjai úgy állapodtak meg előzetesen, hogy évente cserélődik a frakcióvezetés.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...