Nem ismeri eléggé a Fideszt a kecskeméti Fidelitas?

0
Hirdetés

A kecskeméti Fidelitas (a Fidesz helyi ifjúsági szervezete) fontosnak tartotta Facebook oldalán közölni, hogy

Van akinek vannak elveik és van az ellenzék…

Facebook/Fidelitas Kecskemét

A poszt alapján pedig az üzenet nagyjából úgy fordítható le: a Fidesz (vagy a kormány) kiáll elvei mellett, az ellenzék pedig feladta azokat. Már csak azért is ez lehet az üzenet, mert amit megosztottak saját oldalukon, és amelyhez a fenti mondatot írták, az arról szól, hogy az ellenzék feladta elveit.

Mi a helyzet az ellenzékkel?

Az ellenzéki oldalon olyan mozgolódás indult be néhány éve, amelybe a Fidesz-KDNP kormány belekényszerítette. Ez a formáció ugyanis addig alakítgatta a választási törvényt, és addig rajzolgatta a választási térképen a kerületeket, amíg egy olyan állapot alakult ki, hogy egy nagy tömbbel szemben esélytelenek lettek az ellenzék pártjai külön-külön. De mit tegyen az a kormánnyal egyet nem értő politikus, aki változtatni szeretne a szerinte áldatlan állapotokon? Rájöttek az ellenzéki erők, hogy csak együtt lehet esélyük változást elérni. És igen. Ehhez fel kellett adni elveket, kompromisszumokat kellett kötni, és korábban az egymást támadók egymás mellé ülnek ma az egyeztető asztaloknál. És még így is vannak viták az ellenzéki oldalon. Kár lenne tagadni, hogy muszáj ma olyan politikát folytatnia az ellenzéknek, amely a közös munkálkodást megteremti, és ehhez engednie kell mindengyiknek. Van, hogy nem sikerül teljesen. Ebben a csapatban vannak liberálisok, baloldaliak és jobboldaliak, zöldek. Vegyes, színes formáció. Ebből adódik, hogy vannak összezördülések, viták. Ha úgy tetszik, valóban kellett és volt mit feladniuk. De ha ezt elintéztük, akkor nézzük a másik oldalt, hogy ott valóban tartják az elveiket az ellenzékkel szemben. Mert ugye ott vannak elvek – olvashatjuk a Fidelitas posztjában. Mondjuk tegyük hozzá védelmükben, hogy azt nem írták oda, hogy azokat meg is tartják.

Orbán Viktor: Liberális kormányra van szükség

1992-ben Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán azt mondta, hogy olyan mértékben van baj két évnyi MDF kormányzás után, hogy csak egy polgári-liberális kormány tudja rendbe tenni az országot. Ez volt az az év, amikor kérték, hogy a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja legyen a Fidesz. Amelynek Orbán Viktor egyik alelnöke lett. Érdemes megnézni a beszédét. 6:02-től beszél arról, hogy az ország sorsa a liberális kormányzáson múlik.

Hirdetés

Aki nem nézné végig (pedig érdekes), annak kiemeljük miről beszélt még:

  • veszélyben a többpárti demokrácia és ezt meg kell védeni
  • a kormányzópárt irányába megindultak a radikális, szélsőjobboldali erők
  • a radikális jobboldal politikája magyarkodában, hazafias frázisokban, és a környező országokkal szembeni kultúrfölény hangoztatásában merül ki
  • az akkori kormány politika helyett TV- és rádióműsorokat szerkeszt

Érdekes gondolatok ezek 28 év után. Nézzük tovább.

Orbán Viktor: Kereszténydemokrata kormányzás kell

2014-ben Orbán Viktor már arról beszélt, hogy milyen jó, hogy nem liberális demokrácia van (amit korábban annyira szeretett volna), mert az egy csomó mindent nem tudott volna elintézni. Közben élteti, hogy a kormány kereszténydemokrata alapokon nyugszik. Erről itt a videó:

A fenti vidóban azokról a kereszténydemokratákról és kereszténydemokratáknak beszélt, akikhez (és más egyházakhoz sem) nem volt mindig ilyen kedves. Ilyeneket mondott például egyházi témákban:
  • …vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés. (Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.)
  • Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában. (Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)

Aztán jött az Orbán-kormány 1998-ban és már így beszélt:

  • Az új magyar kormány az állam és az egyház szétválasztása helyett sokkal inkább az állam és az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt…

Mi is volt az MDF-fel?

Így beszélt a pártról korábban:

  • Bár az MDF-es politikusok között is vannak velünk egyívásúak, akikkel magánemberként talán könnyen szót értenénk, de összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni.

Majd koalíciós kormányzásban vezette az MDF-fel a Fidesz az országot.

És mi volt a kisgazdákkal?

Róluk mit is mondott?

  • Az pedig, hogy a kisgazdákkal egy koalícióban legyünk, a legrosszabb álmainkban se kerüljön elő

De az FKGP is benne volt az első Orbán-kormányban.

Lássuk a mumust, Soros Györgyöt!

Orbán Viktor Soros-ösztöndíjjal tanulhatott Angliában, és akkoriban a Fidesz is komoly anyagi támogatást kapott Soros Györgytől. Hogy azóta mi mindent plakátoltak ki róla és mondtak nyilatkozatokban, nehéz lenne felsorolni. De ki ne tudná, aki követi a hazai politikát.

Népszava fotó

És mi is van a luxuskormányzással?

  • Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is – mondta 2006-ban Szijjártó Péter még Fidesz szóvivőként.

Tudjuk, mi történt nem olyan régen. Szijjártó Péter egy luxusjachton nyaralt, és akkor nem is említettünk mindent, ami még ehhez kötődik. De volt, hogy Rogán Antal helikopterrel ment egyik belföldi helyről a másikra. Minden bizonnyal a plebejuskormányzást szem előtt tartva.

Mi is van a nyugattal?

Orbán Viktor szerint a nyugat elvesztette vonzerejét a mi szemünkben. Fogalmunk nincs, ki az a mi, de augusztus 20-án ilyet mondani kicsit furcsa. És pontosan azért mert ekkor éltetjük István királyt azért, hogy a kersezténységet választotta (ha úgy tetszik a nyugatot) Bizánccal szemben (ha úgy tetszik a kelettel szemben). De ez a mondat akkor most megkérdőjelezi István dönését? Tény: a kormánynak van/volt egy Keleti nyitás nevű akciója, és a kormányfő egyre többször találkozik keleti politikusokkal, Erdogannal kifejezetten jó viszonyt ápol, és a fehérorosz tüntetésekkel kapcsolatban is várt kb. két hetet a kormány, amikor is aztán megszólalt az ügyben. De Putyinnal is jóban van. Valahogy jól érzi magát diktátorok társaságában az a középkorú ember, aki fiatal korában a liberális demokráciáért politizált.

Talán ennyiből is látszik, hogy azért a Fidesz is feladott néhány elvet. A fidelitasosok talán túl fiatalok ahhoz, hogy tudják ezeket, bár kutakodhatnának az interneten. A srácok aggódását azonban megértjük. Kb. 170 szavazaton múlott az ellenzék összefogásának eredményeképpen, hogy Kecskeméten nem lett ellenzéki többségű közgyűlés. Közvéleménykutatók szerint pedig hasonlóan szoros lehet az eredmény 2022-ben is az országos választáson.