Név szerinti szavazás: Két Fidesz-KDNP-s képviselő is megváltoztatta a véleményét pár perc alatt

0
Hirdetés

A név szerinti szavazás botrányos, vicces, szomorú, szégyenteljes (ki-ki döntse el) lebonyolítása közben, amelyről tegnap este brékingben írtunk, a levezető elnök azzal próbálta elütni Bodrozsán Alexandra (Szövetség) kérését a név szerinti voksolásra, hogy amúgy is ki van írva a monitorra, ki hogyan szavaz, onnan bárki láthatja, lefotózhatja. De ha így akarja, hát legyen.

Csak ahogyan jeleztük: amíg a jegyzőkönyvbe egy normális szavazásnál csupán a végeredmény, vagyis az igenek, nemek és a tartózkodások száma kerül bele, addig a név szerinti szavazásnál az is, hogy melyik képviselő hogyan szavazott. Így az utókor is láthatja később, ki hogyan állt hozzá egy-egy témához.

Bodrozsán Alexandra kérdésünkre elmondta: szerinte egy önkormányzat átláthatósága van olyan fontos kérdés, hogy egy ezzel kapcsolatos indítvány szavazásánál pontosan dokumentálni kell. Melyik képviselő mit gondol erről. Hogy legyenek kereshetők a jegyzőkönyvek, hogy ne kelljen órákig olvasgatni a mostani szkennerrel bevitt anyagokat. Valamint ne kelljen kérvényezni, személyesen megjelenni a hivatalban, ha valaki meg akarja nézni egy képviselő vagyonnyilatkozatát, hanem pár kattintással otthonról is látni lehessen az önkormányzat honlapján. A vagyonnyilatkozatok széleskörű nyilvánossága nulladik lépés a korrupció elleni küzdelemben: akiknek nincs takargatnivalójuk, azoknak ez nem okozhat nehézséget. Most megtudhattuk név szerint, ki akarja ezt, ki nem – mondta tehát a képviselő.

Két kormánypárti megváltoztatta a véleményét a név szerinti szavazásra

Végül az ellenzéki képviselők akarták csak, a kormánypártiak vagy nemet vagy tartózkodást nyomtak. Volt, aki így is, és úgy is szavazott. Mármint a két külön szavazáson. Ugyanis éppen abból volt kavarodás, tanácstalanság, hogy a jegyző és az ülést vezető alpolgármester nem tudta, hogyan kell szabályosan levezényelni a név szerinti szavazást, ezért azt sem tudták, hogy elég az a hat igen szavazat hozzá, amit megkapott az ellenzéki képviselőktől az a kérdés, hogy legyen-e név szerinti voksolás. Ezért előszörre sima szavazást rendelt el a jegyző és az alpolgármester.

Hirdetés

Ennek ez lett az eredménye: 6 igen, 6 nem, 5 tartózkodás

Csakhogy a megismételt szavazáson, ami már név szerint történt, már más lett az eredmény. Ez volt az a szavazás, amiben a 16 éves diák segítette ki a jegyzőt és az alpolgármestert azzal, hogy megmondta, hogy az önkormányzati törvény melyik szakaszát kell megnézniük, ugyanis a korábbi 6 igen elég lett volna a név szerinti szavazás elrendeléséhez. Ekkor jött egy több perces bénázás, majd belátták, hogy így igaz, és név szerint szólították a képviselőket, akik bemondták, hogyan szavaznak.

A név szerintinek ez lett az eredménye: 6 igen, 8 nem, 3 tartózkodás

Tehát több lett a nem és kevesebb a tartózkodás. Kikerestük, ki változtatta meg a véleményét a második szavazásra. A fenti fotón sárgával jelölték a tartózkodást nyomókat. Így könnyű összehasonlítani.

Két képviselőről van szó: a Fidesz-KDNP-s Lévai Jánosné ekkor már nemmel szavazott.

 

És így tett Nemcsik Mátyás szintén Fidesz-KDNP-s képviselő is.

Hogy miért változtattak pár perc alatt a véleményükön, nem tudjuk.

Ajánluk ezt a cikkünket is:

Bekapcsolt mikrofon: Leidiótázta a jegyző Bodrozsán Alexandra képviselőt