Szembehajtott az autópályán – baleset lett belőle (videóval)

0
Baleset az M3-as autópályán (Fotó: Youtube.com)
Hirdetés

Döbbenetes balesetet rögzített a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gyorsforgalmi hálózaton található kamerarendszere az M25-ös és M3-as autópálya Füzesabony melletti csomópontjában 2020. szeptember 11-én, pénteken – írta meg a 24.hu.

Az M25-ösről az M3-as autópályára hajtott fel egy utánfutót vontató pick-up, amelynek a 67 éves sofőrje az M3-asra felhajtó ág végén hirtelen az összes létező KRESZ-szabálynak ellentmondva balra fordult, majd menetiránnyal szemben indult el.

Ekkor egy autópályán érkező autó nagy erővel belecsapódott a szabálytalanul megforduló járműbe.

Hirdetés

A felvételen jól látszik, hogy az érkező személyautónak esélye sem volt arra, hogy elkerülje az ütközést.

A becsapódástól a pick up utánfutója leszakadt és az árokba csapódott, a szerencsén és az ott haladó járművek sofőrjeinek jelenlétén múlt csak, hogy nem történt újabb baleset.

A pick up-ba becsapódott autóban négy gyermek és két felnőtt utazott.

A Magyar Közút balesettel kapcsolatos közleménye szerint a kérdéses csomópontban minden szükséges előjelzés adott volt: előjelző és kötelező haladási irányt jelző táblák, maguk a burkolati jelek és a felhajtó ág vonalvezetése is mind egyértelműen úgy volt kialakítva, hogy a sofőrök számára ne legyen kérdés, hogy mely irányba kell haladniuk.

A korábbi évek statisztikája

2016 és 2019 között 43 olyan szembehajtásos eset történt, amely a rendőrség tudomására jutott, ebből

tíz esetben személyi sérüléses baleset történt.

A legtöbbször az útirány eltévesztése miatt fordulnak a forgalommal szembe az autósok. Nyolc esetben alkoholt és/vagy kábítószert fogyasztott a sofőr.

Az esetek több mint 35 százalékában idős korú volt a járművezető.

A vizsgált négy évben a legnagyobb megtett távolság a forgalommal szemben 100 km volt. Az M5-ösön egy 27 éves, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló magyar nő hajtott rekord hosszan rossz irányban.

500 Ft1000 Ft3000 Ft