Drograzzia Bács-Kiskun megyében is

Több hónapos felderítési munkát követően kilencven rendőr, mintegy harminc szolgálati autóval szállt meg több helyszínt Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő eljárás ugyanis mostanra jutott abba a stádiumba, hogy megszervezhető és kivitelezhető volt a rajtaütés.

A rendőrök összesen tizenkét embert állítottak elő, és tizenegyet már meg is gyanúsítottak. Közülük a 42 éves K. Róbertnek valamint a 30 éves jászkarajenői K. Krisztiánnak már kezdeményezték is a letartóztatását. Előbbi 500-1000 forintért árulta kristály fantázianevű új pszichoaktív anyag adagját a lakóhelyén és környékén, utóbbi pedig 1000 forint/pakk áron árulta a szert.

Két előállítottat kábítószer birtoklásával, egy jászkarajenői család három tagját pedig új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsították meg. K. Róbert kapcsolatai közül egy 38 éves csépai férfi beszerezte, egy 67 éves jászkarajenői férfi tárolta az illegális szert, egy 23 éves tiszakécskei férfi pedig az eladásban segédkezett. Egy másik 31 éves jászkarajenői férfi pedig a szállítmány mozgatásához szükséges kocsit biztosította.

Hasonló cikkünk:  Feleannyi kocsma és bulihely van Bács-Kiskunban, mint 2010-ben volt

A rajtaütés helyszínein új pszichoaktív anyaggal szennyezett tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, tucatnyi mobiltelefont és okos eszközt, közel 9 millió forint értékben gépkocsikat, laptopot, elektronikai berendezéseket, arany ékszereket foglaltak le.

Két őrizetbe vett gyanúsítottal szemben bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés három gyanúsítottal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés, míg két gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárs a Ceglédi Rendőrkapitányságon.

police.hu