fbpx

FRISS HÍREK

Gyorsteszt: Elkülönülést, otthoni maszkhasználatot javasolnak a pozitív pedagógusoknak

- Advertisement -

Kecskeméten is folyik a pedagógusok gyorstesztelése. Már több óvoda és iskola is túlvan a procedúrán, amely -információink szerint- hetente visszatérő esemény lesz most az intézmények életében.

A megjelenés kötelező, a teszt önkéntes

Megszereztünk egy adatlapot, amelyet az egyik iskolában kaptak a pedagógusok a teszt előtt. Valószínűleg ez egy sablon, máshol is ilyet kaphatnak a teszttel érintett dolgozók. Mert nem mindenkit tesztelnek ugyanazon a munkahelyen. Ebben fel kell tüntetni a munkahelyet, az alkalmazott foglalkozását, és azt, hogy önként hozzájárul-e vagy nem járul hozzá a teszteléshez. A dolgozók egy része (az általunk ismert intézményben), nem kérte a tesztet. Úgy tudjuk ők jelentős kisebbségben voltak. Általában arra hivatkozva nem mentek bele, hogy pozitív eredmény esetén a karantén miatt elesnek bérük egy részétől. Aki nem vállalja a tesztet, az adatlap leadása után elmehet.

Pedagógusok elmondása alapján a tesztelés nem fájdalmas, de kellemetlen. Néhány pillanat az egész, a papírok kitöltésével, a vároakozással együtt mintegy fél óra az egész.

Hasonló cikkünk:  A kórházak növekvő adóssága orvostechnikai eszközök hiányához vezet, ez pedig osztályok bezárásához

A pozitívaknak gyorsan üzennek a teszt után

Információink szerint, amennyiben a tesztelt dolgozó pozitív, akkor fél órán belül értesítik, negatív eredménynél csak később. Pozitív eredmény esetén a papírra írják a karantén kezdésének dátumát, és kérik az illetőt, hogy a legrövidebb úton menjen arra a helyre, ahol a karantént letölti. A teszt eredményéről haladéktalanul értesítenie kell a háziorvost, akinek kötelessége a központi nyilvántartásba felvinni az illető adatait.

A pozitívaktól azt kérik az adatlapon, hogy aki családos, mással együtt él, az lehetőleg különüljön el tőlük, ha megoldható, és otthon is viseljenek maszkot. Használjanak külön tárgyakat és rendszeresen fertőtlenítsenek otthon klórtartalmú szerrel.

Ezen a pípron a koronavírus leggyakoribb tüneteit is felsorolják: magas láz, rossz közérzet, száraz köhögés, fejfájás, szapora szívdobogás. Valamint kérik, hogy a háziorvos és az ügyelet száma mindig legyen kéznél, hogy rosszullét esetén azonnal telefonálni tudjanak.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...