fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Az üzemi étkezdék nyitva lehetnek, és ehetnek is ott, akik betérnek

- Advertisement -

Miközben a vendéglátóipari egységek, mint például az éttermek is, már hónapok óta nem nyithatnak ki, csupán elvitelre dolgozhatnak vagy házhoz szállíthatnak, addig az egyik vezélyhelyzeti döntés értelmében az üzemi étkezdék nyitva lehetnek, és van is, amelyik így is tesz.

A Telex el is ment az egyik ilyen fővárosi étkezdébe, miután oda bárki bemehet az utcáról, és pont úgy ehet ott, mintha étteremben volna. A lap meg is említi, hogy egy NAV dokumentum szerint az üzemi étkezés esetében nem feltétel, hogy kedvezményes szolgáltatást nyújtson például diákoknak vagy egy-egy cég dolgozójának az étkezde. Valamint nem szükséges, hogy ezek „zártak” legyenek, az ilyen helyekre bárki bemehet enni.

Hasonló cikkünk:  Milyen körülmények között jelent forradalmi megoldást a nanotechnológiás szigetelés?

A Telex beszámolt arról, hogy a betérőket figyelmeztetik, hogy csak az étkezés alatt vehetik le amaszkot, különben viselni kell, és vannak kint fertőtlenítő szerek is. Az internetes hírportál arról is beszámolt, hogy a Kacsa utcai étkezde közelében van a külügyminisztérium, de abból az irodaházból is járnak ide étkezni, amelyben üzemel az étkezde.

Az épületben olyan cégeknek vannak irodái, mint a Diákhitel Központ, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nemzeti Filmiroda, de itt székel Orbán Ráhel design ügynöksége, a Magyar Divat & Design Ügynökség is. De nem csak az irodaházban vagy a Külügyminisztériumban dolgozók ehetnek itt, hanem gyakorlatilag bárki, aki az utcáról esik be. – írja a lap.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...