fbpx

FRISS HÍREK

Dunába dobta volt élettársa holttestét egy felsőlajosi férfi

- Advertisement -

Egy karcagi asszony tett bejelentést szenteste, hogy a lánya korábban ismeretlen helyre távozott, és azóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Mivel akkor még nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért a karcagi rendőrök közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálták a kétgyerekes anyuka eltűnésének a körülményeit.

Január negyedikén következett fordulat az ügyben, amikor állampolgári bejelentés érkezett a lajosmizsei rendőrőrsre, hogy különböző női ruhadarabokat találtak egy kiserdőben Lajosmizsén. Kiderült, hogy ezek az eltűnt asszony ruhadarabjai, és ezeket is viselte az eltűnése napján – számolt be az ügy részleteiről a rendőrség honlapján Varga K. Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Később kiderült, hogy a nő korábban négy évig élt a kisebbik gyermeke apjával egy Lajosmizséhez közeli településen. És a fiatalember ide is költözött vissza Karcagról a szakításuk után. Az ezredes beszámolója szerint a férfi nem tudott minden kérdésre megfelelő válasszal szolgálni, ezért az életellenes bűncselekményekkel foglalkozó kollégáik is bekapcsolódtak a nyomozásba. B. Attila nem jelent meg az idézésre, ezért előállították a felkutatása után.

Hasonló cikkünk:  Márkafüggetlen autósok találkoztak Tőserdőben - galériával

B. Attila elmondta, hogy december 22-én összevitatkozott a volt párjával, ez tettlegességig fajult, melynek következtében a fiatalasszony meghalt. Ezt követően B. Attila a csomagtartójába tette a holttestet, majd később a Dunába süllyesztette, a ruháit pedig szétszórta a lajosmizsei erdőben –  tette hozzá az ezredes. A rendőrség őrizetbe vette az emberöléssel gyanúsított férfit, majd kezdeményezték a letartóztatását. Az asszony holttestét jelenleg is keresik.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...