Európa élvonalában a Kecskeméti Konzerv

0
Kovács János, ügyvezető és gazdasági igazgató (novekedes.hu)

A főszezon idején a Kecskeméti Konzerv Kft. annyi csemegekukoricát dolgoz fel három nap alatt, hogy azzal Magyarország teljes éves fogyasztását el tudnák látni. A főleg exportra termelő vállalat a járvány idején is fejlesztett. A cég bekerült a Budapesti Értéktőzsde legjobb cégeket felvonultató 2020-as BÉT50 kiadványába.

A kecskeméti konzervgyár története egészen a 19. század végéig nyúlik vissza: a Bács-Kiskun megyei manufaktúrát eredetileg egy dél-tiroli üzletember, Dieffenbach J. Eugen hozta létre még 1899-ben. Az üzem a múlt század második felében már 3000 különféle terméket készített, és egyike volt az ország 16 nagy konzervgyárának.

A rendszerváltás után a telephely több külföldi vállalat kezében is megfordult, de az új tulajdonosok nem használták ki jól a lehetőségeiket. A gyár volt, hogy a rubelválság, de előfordult, hogy a rosszul megválasztott üzleti terv miatt nem tudott megfelelően növekedni.

Végül 2005-ben jött létre az a magyar tulajdonú Kecskeméti Konzerv Kft., amely először bérelte, majd megvette a zöldségkonzerv-gyártó üzemet az akkori tulajdonostól, a szintén magyar Univertől.

A hazai társaság olyan növényekre alapozott, amelyeket itthon nagy mennyiségben lehet termelni, a konzervjeikbe ezért főleg zöldborsó és csemegekukorica került. Utóbbi előállításában Magyarország kiemelkedő helyet foglal el a piacon: a kedvező környezeti adottságoknak hála, hazánk az Egyesült Államok és Franciaország után a harmadik helyen áll a termelői világrangsorban.

A csemegekukorica és a minőségi zöldborsó európai népszerűsége meg is hozta a sikert a kecskeméti cégnek, a vállalat 2016-ban már teljesen függetleníteni tudta magát a korábbi szolgáltatótól. Miután részt vettek egy nagyvállalati beruházási programban, energetikai szempontból is saját lábra álltak.

Önálló víz-, villamosenergia, gőz- és gázellátást alakítottak ki, emellett egy 12 ezer négyzetméteres raktárat is építettek.

A vállalat méreteiről sokat elárul, hogy ma már három nap alatt annyi csemegekukorica konzerv gördül le a gyártósoraikról, hogy az kiteszi Magyarország teljes éves fogyasztását. A termékeik 98 százalékát külföldön értékesítik és annak ellenére, hogy Japánban, Izraelben és Törökországban is vannak vevőik, az áruik túlnyomó részét az Európai Unióban, azon belül is Németországban, Ausztriában, Olaszországban és a visegrádi országokban adják el.

A Kecskeméti Konzerv Kft. kiélezett versenyben jutott el az európai élvonalba, hiszen a konzerviparban Magyarországon több erős multinacionális cég is működik.

novekedes.hu