fbpx
14.5 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Kislányt ütött el, majd elhajtott, most keresi a rendőrség

- Advertisement -

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 03010/167/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 20-án 15 órakor Kecskemét belterületén, az Akadémia körúton közlekedett egy fehér színű, ismeretlen gyártmányú személygépkocsi. A jármű sofőrje a Stádium utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget a zebrán szabályosan áthaladó gyermeknek, és elütötte őt. Az autóvezető a balesetet követően nem állt meg, és nem nyújtott segítséget a kislánynak, aki könnyebben megsérült.

Kérik, hogy aki látta a baleset bekövetkezését, illetve az autó sofőrjével vagy a járművel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-300-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...