Pilótákat képeznek a kormányfő által oly kedvelt gépekre

0
Fotó: MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Facebook

A külföldi elméleti és szimulátoros tréninget követően már a belföldi képzésen is túl vannak, hamarosan megkezdik az unión belüli felkészülést a pilóták – tette közzé a Honvédelem.hu

Mint írják, Koller hadnagy már huszonhárom évesen megszerezte a magánpilóta szakszolgálati engedélyét: családi szálak révén szinte minden hétvégéjét repüléssel töltötte.

Pető főhadnagy hét éven keresztül oktatott fiatal hajózókat Kanadában, a CT-156 Harvard II-es típuson.

Osváth Zoltán százados – akit 2013-ban az „Év hajózójának” is választottak – három éven át volt az An-26-os repülőgépen pilóta, majd külföldi kiküldetése során egészen a vizsgáztató beosztásig jutott az AWACS légtérellenőrző repülőgépen.

Mint ismeretes, 2018 nyarán a  honvédség vett két Dassault Falcon 7X típusú, szupergazdagok által magángépnek használt, business jet kategóriájú repülőgépet, amelyekkel a miniszterelnök is szokott utazni.

Hasonló cikkünk  Nem találnak tervezőt a kecskeméti reptérre, és a számok is jelentősen módosultak

A honvédségi repülők útjai egy ideig bárki által nyomon követhetőek voltak, ám miután több újságcikk jelent meg arról, hogy Orbán repked a katonai gépekkel, letiltották a két Falcont a nyilvános oldalakról.

Ennek ellenére nem tudnak elbújni, ugyanis a repülőgépeken lévő transzponder által sugárzott jelet, ami mutatja a pozíciójukat, lajstromjelüket, magasságukat és sebességüket is, egyszerű földi vevőkészülékek képesek fogni. A transzponder-jeleket pedig repülőfigyelő oldalak gyűjtik, köztük a repülési adatok állami cenzúráját elutasító ADS-B Exchange önkéntesei is – írja a civilhetes.net.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here