Tiszaalpáron élő bábművész is oktat majd az SZFE-n

0
lcafe.hu

Lénárt András nevét mindenki ismeri az országban, akinek valami köze is van a bábszínházakhoz. Külföldön is elismert szakember, hiszen rengeteg országban járt már és lépett fel. Most egy újabb munkát kapott. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ugyanis felkérte, hogy a 2021/22-es tanévben induló bábszínészosztálynak legyen az osztályfőnöke. A Tiszaalpáron élő művésszel beszélgetett az LCafé.

Minek mondja magát, bábszínésznek, bábkészítőnek, tanárnak, rendezőnek?

-Nem könnyű a megfogalmazás, azt mondanám, hogy bábjátékos vagyok, olyan ember, akik bábjátékokkal foglalkozik.

Mikor kezdte a szakmát, hogy lett bábszínész?

-Ha nagyon visszamegyek az időben, akkor 55 évvel ezelőtt volt. Középiskolás koromban Egerben, mivel oda való vagyok, találkoztam egy bábos alkotó közösséggel, ami meghatározta a további életemet. Azok az emberek nem pénzből, hanem szeretetből végezték a bábozást, mindig azon agyaltak, hogy szebbet és jobbat csináljanak. Közben természetesen tanultunk is mert voltak olyanok, akik segítettek a technikai részekben. Innen indultam. 1985-ben megalakult a Harlekin Bábszínház, és akkor el kellett végezni az Állami Bábszínháznak a bábszínész képzőjét. Attól kezdve lettem hivatásos bábszínész. A szakmám szerint faszobrász vagyok, így az anyagokkal, főleg a fával nagyon szoros a kapcsolatom. Így alakult az, hogy színész, bábkészítő és mindenféle munkát elvégeztem egészen 1990-ig. Utána a Pécsi Nemzeti Színházhoz kerültem és a Bóbita Bábszínház igazgatójaként dolgoztam négy évig. Én voltam az első ember, aki pályázat útján nyerte el a bábszínház igazgatását. Akkor ez még újdonság volt. Négy évvel később neves szakemberek hívtak maguk mellé segítőnek, társnak Budapestre, és azóta is a Budapest Bábszínházban dolgoztam egészen nyugdíjazásomig.

Most egy személyes színházában, a Mikropódiumban tevékenykedik.

-1995-ben alapítottam ezt a kicsi magánszínházat, amit ma is vállalkozásban viszek. Erre a kicsi színházra leginkább a különlegesen apró mérete a jellemző. Mind a színpad, mind a bábok parányiak, egy egész előadás elfér egy kis bőröndben. A mozgó bábokkal szöveg nélkül mesélek történeteket, érzéseket, hangulatot. Kívülről nézve tehát minden parányi, de a nézők visszajelzéseiből ítélve a hatás nagy. A hazai játékok mellett az előadásokkal 1997-től nemzetközi turnékon is részt veszek. Több mint háromszáz nemzetközi fesztiválon léptem fel, csak Japánban négyszáz előadást tartottam. Most is hívtak, de majd csak a pandémia után tudok elmenni. Afrikán és Ausztrálián kívül minden földrészen jártam, Izlandon kívül egész Európában. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Brazíliában, Argentínában is voltam, az utóbbi országban egy egész hónapig. Nem én megyek, hanem a bábok visznek. Olyan különleges előadást és technikát tartok, amit egyelőre csak én játszom a világon.

Hasonló cikkünk  Ültem traktorban, ekét is láttam már - mégsem mennék tanítani az agráregyetemre

Mi ez a technika?

-Tulajdonképpen egy kicsi makett játéknak indult, különböző szerkezeti megoldásokkal. Ebből az alkotási folyamatból, többféle technikából összeállt egy olyan kép, ami az én kezemre van méretezve, és amivel még senki sem tudott játszani. Természetesen a bábokat is én készítem. A bábszínházban a munkaköröm szcenikus volt, ami azt jelenti, hogy folyamatosan kitalálni a megoldásokat. A művészi elképzelések, amelyek szárnyalnak, egyszer csak le kell, hogy kerüljenek a talajra, mert megoldást kell találni rájuk. Ez rendkívül kreatív, megújító halmazt kíván. Akik nem értenek a szakmánkhoz, azok olyan dolgokat találnak ki, ami nem szokványosak, nem rutinszerűek. Ezeket kell megvalósítani. Ha jól emlékszem, akkor 1994-től indult be a Színművészeti Egyetemen a bábszínész képzés, már akkor technikát, szemléletet, gondolkodást tanítottam, és tulajdonképpen azóta is óraadó tanára vagyok az egyetemnek.

Most pedig kinevezték osztályfőnöknek.

-Igen úgy tűnik, hogy az leszek. Számomra ez szakmailag nem jelent nehézséget, inkább a technika része, amit meg kell majd oldani.

Szabad embernek gondolja magát?

-Úgy gondolom, hogy az vagyok. Nem vonzott úgy egy társulat sem, hogy ott éljem le az életemet, hanem mindig mást és mást csináltam. Nem mondom azt, hogy ez nagy kedvére volt a szakmának, de bennem volt újítás. Ebben persze nem vagyok egyedül, mert a jövendőbeli tanár társaim is mind a ketten önálló művész személyiségek. Ők sem akadtak le egy társulatnál, hanem vagy maguk alapították meg a saját színházukat, vagy saját szemlélettel rendelkeznek. Mind a hárman önálló alkotók vagyunk.

Hasonló cikkünk  Ültem traktorban, ekét is láttam már - mégsem mennék tanítani az agráregyetemre

Az elmúlt évtizedekben a gyerekek voltak a bábszínházak fogadó közönségei. Ez mennyire változott meg?

-A bábszínházak mindig törekedtek arra, hogy ne csak a gyerekekhez, de felnőttekhez is szóljanak. Korábban nem foglalkoztak annyit a gyerekekkel, mint most. A legnehezebb nekik dolgozni, mert a saját fantáziájukat működtetik. A legkritikusabbak, ha nem tetszik és legőszintébbek, ha tetszik nekik az előadás.

Van igény Magyarországon a bábszínházakra?

-Azt kell mondanom, hogy nagyon nagy igény van rá. A Budapest Bábszínházban, a pandémia előtt, minden nap négyszáz gyerek, de volt, amikor több is, ült a nézőtéren. Az országban tizenhárom bábszínház működik, de rajtuk kívül vannak családi társulatok, és olyanok, akik járják az óvodákat, iskolákat. Az igény nagyon nagy, és megnőtt az értékrend is, mert igénylik a magasabb szintet, a nagyobb látványosságot, az érdekes történeteket. Ugyan akkor az a legjobb, amikor a gyerekek fantáziája elkezd működni. Ma már komoly írók, dramaturgok szővik a történeteket, és rengeteg a kínálat. Régen azt mondták a színésznek, ha nem tudod megcsinálni, akkor majd elmégy bábszínésznek, most meg azt mondjuk, ha nem tudod megcsinálni, akkor elmégy színésznek. Sok mindent el lehet mondani a bábokkal, nagyon sokat lépett előre a bábművészet szakmai megítélése.

Mennyi előadás van jelenleg a repertoárjában?

-Ez nagyon érdekes folyamat. Régebben sokkal többet játszottam, most csak két előadást tartok önállóan, a többit Aracsa Eszterrel együtt. Ez azt jelenti, hogy ő játssza, mert ő is egy bábjáték szerelmes, hivatásos bábművész, és a párom. Jól megtaláltuk egymást. A színpad már nem vonz annyira, hogy mindig újat és újat alkossak, inkább az, hogy Eszterrel szebb és jobb előadásokat tudjunk csinálni. Jelenleg négy gyermekcsoportot is mentorálunk. Van árnyszínházi előadásunk is, amit a családok nagyon szeretnek. Ez is egy misszió, amit már szinte elfelejtettek, pedig régen sokat játszottak otthon is a gyerekeknek. A mi jövőképünk a bábszínház, úgy gondoljuk, hogy az mindig lesz és érdekes lesz. Arra gyúrunk, hogy ezt jól csináljuk.