fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Valótlanságot állított a baon.hu (is) Czeglédy Csabáról

- Advertisement -

Egy ítélettel 21 kormányközeli lapról (Mediaworks/KESMA) állapította meg a Fővárosi Törvényszék, hogy valótlanságot írt Czeglédy Csaba DK-s politikusról – számolt be a media1.hu a politikus Facebook bejegyzése (ebben ott az ítélet is) alapján.

A 21 lap között ott van a Baon mellett a Magyar Nemzet néven megjelenő sajtótermék és több megyei lap. Azért ítélte el a bíróság ezeket a lapokat, mert azt írták Czeglédyről, hogy elítélték hatmilliárd forintos költségvetési csalásért. Ezt azonban valótlanul és jogsértően tették. Az ítélet szerint az alperes Mediaworks kiadót 1 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezték.

A media1.hu szerint az alperes azzal próbálta védeni magát, hogy az olvasók jól ismerik Czeglédy Csaba ügyét, és tudják, hogy nem ítélték el, tehát nem számít, amit tévedésből leírtak. A lap emlékeztet rá, hogy pontosan így érvelt korábban a TV2-is, amely szintén azt állította híradásában, hogy elítélték a politikust hatmilliárd forintos költségvetési csalás miatt. A TV2 esetében is megállapította a bíróság a valótlan állítást és a jogsértést, és szintén 1 millió forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte a csatornát.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...