A kormány az utolsó településrendezési jogkört is elvenné az önkormányzatoktól

0
pixabay.com

Miután az építési hatósági jogköröket tavaly márciusban a kormányhivatalokhoz rendelte a kormányzat, tovább akarják szűkítenék a önkormányzatok mozgásterét, hogy hol és mi épülhet, írja a Népszava. A lap információi szerint “egy önkormányzat egy terv” szlogenre hivatkozva vennék el a a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát. De még az is elképzelhető, hogy a korlátoznák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is. A Népszavának egy elhallgatását kérő önkormányzati szakember a tervről azt mondta, hogy

“azzal rendszerszintre emelkedhetne a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásoknál jól ismert mindenféle gát nélküli ingatlanfejlesztési gyakorlatát. A települési önkormányzatokat pedig megfosztanák attól az alkupozíciótól, hogy a fejlesztői szándékokért cserébe utat, közműfejlesztést, netén óvodát, parkot kérjenek.”

Egy kerületi főépítész szerint pedig “irdatlan káoszt eredményzene a helyi építési szabályzatok elvétele a települési önkormányzatoktól,” hiszen már az építési engedélyezési eljárásokat sem bírják feldolgozni a kormányhivatalok.